Fából táskát? A Woodsy alkotójával beszélgettünk


-A A+

A környezetbarát életmód része, ha a vásárlásaink során a helyi termelőket, kézműveseket részesítjük előnyben, hiszen így a pénzünkkel a hazai vállalkozókat támogatjuk. Szerencsére a kézműves termékek között is könnyen találhatunk olyat, ahol az alkotók egyik célkitűzése az újrahasznosítás, tehát régi, megunt vagy éppen nem használt alapanyagokból készítenek valamilyen egyedi használati tárgyat, dekorációt. A témában Both-Fodor Mártát, a Woodsy alkotóját kérdeztük, aki fából táskát varázsol a pirográfia segítségével.

Egy kis fából, csipetnyi odaadással ötletes tárgyak, termékek készíthetők úgy, hogy azok a vásárló egyéniségét tükrözzék. A pirografálás egyike azoknak a módszereknek, amelyekkel a fából új ékszerek, kiegészítők, dekorációs elemek készíthetünk.

A pirográfia (vagy faégetés) olyan művészeti ág, amikor fára vagy más anyagra égetéssel viszik fel a mintát, ábrát. Általában olyan hagyományos anyagokra égetnek, mint a fa (szikomorfa, bükk, nyírfa, répafenyő, tölgy) vagy a(z állati) bőr. Égetni lehet égetőtűkkel (amik hasonlóak a forrasztópákához), vagy akár lencsével összegyűjtött napfénnyel is.

„Mindig is kerestem azt a fajta kikapcsolódást, amely által kifejezhetem a kreatív gondolataimat, ötleteimet. Már gyerekkoromban is az anyukámtól megmaradt anyagdarabokból varrtam a babáimnak ruhát. Korán megtanultam, hogy a jó öreg „jó lesz még valamire" mondás az egyik legkörnyezetbarátabb kijelentés, hiszen az újrahasznosítás gondolata rejlik mögötte. Persze nem egyszerű a sok holmit évekig raktározni” – kezdte a fiatal lány, akinek a vállalkozása hobbiként indult.

„Azt éreztem, hogy van egy halom ötletem, amelyeket össze kellene gyúrnom. Személyre szabható, egyedi, hasznos, és környezetbarát terméket szerettem volna készíteni, így jöttek létre a Woodsy nevet viselő táskák, kiegészítők, dekorációs elemek” – mondta Both-Fodor Márta. A kézműves elmagyarázta, hogy alapanyagként textilt és fát használ. Előbbiek használt ruhadarabok (előzetesen fertőtleníti ezeket), utóbbiak pedig különböző munkafolyamatokból megmaradt részek, illetve régi szárazfák, így érvényesül az újrahasznosítás elve. 

A csíkszeredai alkotó azt is elárulta, hogy a tervezés általában többnapos munkafolyamat, a táskák esetében a formai tervezést és kivitelezést követően készül el a belső borítás, illetve a táska személyre szabása. A Woodsy első kollekciójánál igyekezett minél több embert megfogni a különböző formák, színek, anyagok kombinációjával, a második kollekcióban azonban a letisztultabb formák is megjelennek.

„Az inspiráció, a személyre szabás szempontjából egyszerűbb eleget tenni egy kérésnek, hiszen a vevő elképzeléseinek kell megfeleljen a készülő termék. Egy kollekció elkészítése utat enged a képzeletemnek, ilyenkor próbálom megvalósítani a saját ötleteimet” – tette hozzá a fiatal vállalkozó. 

Both-Fodor Márta szerint, van kereslet a környezetbarát termékekre, ő maga is igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az újrahasznosításnak köszönhetően sosem készül két egyforma termék, hiszen az egyediség az egyik „mellékterméke”. Mint mondta, sok vevőnél, érdeklődőnél már fontos szempont a környezetvédelem. „Noha az internet lehetőséget ad a gyors és egyszerű vásárlásra én mégis gyakran tapasztalom, hogy a kézzel fogható, tapintható termékek jobban elnyerik az emberek tetszését”– tette hozzá a Woodsy megálmodója.

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X