Herczegh Anita nem idegen a gyergyószentmiklósi gyerekek számára


-A A+

Felhőtlen nyári kikapcsolódásra van szüksége minden gyermeknek, erre a zánkai táborban lehetőség adódik minden évben - mondta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége az Erzsébet-táborban tett csütörtöki látogatása alkalmából újságíróknak a helyszínen.

Herczegh Anita a gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon lakóihoz érkezett, akiket rendszeresen meglátogat nyaranta Zánkán.

László Andrea Orsolya, az otthon vezetője elmondta, hogy 18-an érkeztek a gyergyószentmiklósi intézményből, ahol összesen 42 gyermeket nevelnek. Hozzátette, hogy a tervek szerint jövőre 30 gyermek utazhat az otthon lakói közül Zánkára.

 Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke azt emelte ki, hogy a fő cél a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatása az Erzsébet-táborokban, amelyek idén Zánkán kívül Erdélyben, az ország több száz pontján napközis táborként, valamint Zalaszabarban és Tihanyban várták a táborozókat.  Elmondta, a táborok egész nyáron működnek, jövő héten indul az utolsó turnus. 

A tábort szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által kiadott közlemény szerint 2019-ben mintegy 130 ezer gyermek vesz rész az Erzsébet-táborok valamely programján. 2018-ban 126 ezer, 2017-ben több mint 100 ezer, 2016-ban pedig mintegy 90 ezer volt a résztevők száma.

Az idén már minden táborozó ingyenesen utazhat a táborba és onnan haza, újdonság az is, hogy már 700 óvodás korú kisgyermek is részt vett az Erzsébet-táborok valamelyikének napközis táborában. Idén rendezték meg először a Családi Gyógyító Szent Erzsébet-tábort, amelyben krónikus betegségben szenvedő gyermekek nyaralhattak családjukkal 2019 tavaszán, összesen 200-an.

Erdélyben szinte egész évben tartanak Erzsébet-táborokat, tavasszal és ősszel összesen 3600 erdélyi magyar gyermek vehet részt háromnapos osztálykiránduláson, 2019-ben mintegy 1500-an utaztak a madarasi Hargitához Magyarországról - áll a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X