Apró szokásokkal nagy eredmények – tizenkét tipp, hogy megnyerd a napot


-A A+

„Figyelem! Az előadás ártalmas lehet, régi halogatási szokásaidra!” – írta annál a Facebookos eseménynél, amely során hasznos tippeket és bevált módszereket sajátíthattunk el György Antónia fitneszedzőtől, a SteelWoman Fitness Club alapítójától. A kedd esti rendezvényt a Máltai Szeretetszolgálat szervezte.

„Azért van kevés időnk, mert folyton rohanunk? Vagy folyton rohanunk, ezért kevés az időnk?” – tette fel a kérdést az előadó, aki szerint nehéz egy objektív listát összeállítani a hasznos módszerekről és tippekről, ő az általa alkalmazott és bevált praktikákat mutatta be. György Antónia szerint, ha megnyerünk egy órát, akkor megnyerhetünk egy napot is; ha megnyerünk egy napot, megnyerhetünk egy hetet is, majd egy hónapot, egy évet és egy életet is. S hogyan legyen több időnk? Apró szokásokkal nagy eredmények érhetők el – vallja a szakértő, aki előadásában gyakorlatias tanácsokkal látta el a rendezvényen részt vevő fiatalokat.

Kontrolláljuk a közösségimédia-fogyasztásod!

„A közösségi média egy függőség, csak nem tűnik fel, mert mindenki csinálja” – mondta az előadó, aki szerint nem az a megoldás, hogy teljesen kiiktatjuk a közösségi médiát, hanem inkább használjuk tudatosan reggelente például ne a Facebookot görgessük, ne nézzünk rá félóránként.

„Elterelésfüggők vagyunk, nehezen koncentrálunk, miközben átlagosan 21 perc kell az agyunknak a fókusz visszaállítására” – tudtuk meg a rendezvényen.  

Alakítsunk ki zavartalan környezetet!

Az előadó elmondta, fontos, hogy a pihenés és a munka, tanulás legyen különválasztva, így lehetőleg ne az ágyunkban tanuljunk. A hatékonyságunkat növelheti még a minimalizmus is, a rendezett környezet.

Használjuk a szokásrendszerünket!

„Úgy tudunk a legkönnyebben bevezetni egy új szokást, ha azt a már meglévő rutinunkhoz kapcsoljuk. Ha például a fogselymet rendszeresen akarjuk használni, tegyük a fogkefe mellé” – magyarázta a fitneszedző. Fontos, hogy egyszerre csak egy szokást akarjunk beépíteni, ez legyen egy egyszerű teendő, amihez kedvünk is van.  

Gondoljunk a pihenésre!

A rendezvényen megtudhattuk, hogy tudatosan oda kell figyeljünk a pihenésre. Ne csak a tennivalóinkat írjuk be a naptárunkba, hanem a pihenést, szórakozást is. Ez egy jó motiváció lehet, ha hét elején tudjuk már, hogy például hétvégén kirándulni fogunk.

Ne halogassunk!

A halogatásra sok tippet találhatunk, példaként az előadó azt a módszert említette mely szerint a nehéznek tűnő feladatot bontsuk apró részletekre, s csak egy kicsit végezzünk el ezekből. „Az első 10 perc mindig nehéz, de aztán könnyen belelendülünk” – mondta az előadó.

Gyakoroljuk az önfegyelmet!

„Valójában nem a motivációra, hanem az önfegyelemre kell alapozzunk és azon kell dolgozzunk” – hívta fel a figyelmet György Antónia, aki hozzátette: minden kivétel közelebb visz egy olyan élethez, amelyben a kivétel már a szabály. Például: eldöntjük, hogy lemondunk az édességről. De ha a legjobb barátunk születésnapi tortájából eszünk egy kis szeletet, majd másnap a kávé mellé kitett kekszet is megesszük, harmadik nap már könnyebben megkóstoljuk anyukánk pitéjét – így minden egyes lépéssel távolodunk a korábbi célunktól.

Válogassuk meg a barátainkat és ápoljuk a kapcsolatainkat!

A Máltai Szeretetszolgálat által szervezett rendezvényen megtudtuk, hogy egyes kutatások szerint a hozzánk legközelebb álló öt ember „átlaga” vagyunk, így nem mindegy, kikkel vesszük körbe magunkat.

Keljünk fel időben, aludjunk eleget!

A szakértő felhívta a figyelmet arra,  hogy lényeges a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Hozzátette: a multitasking módszere valójában nem működik, és célszerű a napjainkat a legnehezebb feladatokkal kezdeni.

Legyen egy szokásunk a spiritualitás gyakorlására!

György Antónia szerint – bár ez mindenkinek más-mást jelent – fontos a spiritualitás gyakorlása is.

Figyeljünk az egészségünkre!

Egészségünk megőrzése érdekében sportoljunk rendszeresen és fogyasszunk tápláló, jó minőségű ételeket.

Kövessük nyomon a pénzügyi kiadásainkat!

„Sajnos az iskolákban nem tanítják meg nekünk, hogyan kezeljük a pénzügyeinket. Ezért mi magunk kell fejlesszük a pénzügyi IQ-kat, tájékozódjunk, olvassunk szakkönyveket és kövessük nyomon a pénzügyi kiadásainkat” – magyarázta a SteelWoman Fitness Club alapítója.

Mondjunk nemet!

Fontos, hogy ismerjük a prioritásainkat és a határainkat, és ha úgy érezzük, valami nem fér bele az időnkbe, megterhelő lenne számunkra, mondjunk nemet – tanácsolta az előadó. 

Az előadás végén György Antónia saját tapasztalataiból kiindulva bemutatta a Getting Things Done, vagyis GTD-módszert, amelynek célja, hogy a feladatainkat ne fejben, hanem egy jól látható rendszerben kezeljük. 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X