Kiderült: együtt még halálosabb az alkohol és a cigaretta


-A A+

A The Sun számolt be a Skót Egészségügyi Akció (Shaap) jelentéséről, amely az alkohol és a dohányzás közötti kapcsolatokat vizsgáló kutatásokra támaszkodva arról tájékoztat, hogy a mindkét szenvedélybetegséggel küzdőknél nagyobb az esélye az ajak-, a száj-, a garat-, a gége- és a nyelőcsőrák kialakulásának. 

A korábbi kutatásokra hivatkozó útmutató szerint az alkoholt és cigarettát rendszeresen fogyasztók esetében harmincszor nagyobb az esélye az ajak-, a száj-, a garat-, a gége- és a nyelőcsőrák kialakulásának. Továbbá bizonyítékük van arra is, hogy az alkoholfogyasztás akadályozhatja a rákból való felépülést, valamint néhány kemoterápiás gyógyszer működését, valamint nagyobb eséllyel újul ki a mellrák azoknál az embereknél, akik akik hetente ötnél több „egység” alkoholt fogyasztanak.

Az egészségügyi szakembereknek szánt útmutatóról Catherine Calderwood, Skócia vezető orvosi tisztviselője azt nyilatkozta, hogy „ez egy fantasztikus forrás minden egészségügyi munkatárs számára". A Shaap elnöke, Dr. Peter Rice felhívta a figyelmet arra, hogy a a rák kockázatának tekintetében nincs biztonságos mennyiségű alkoholfogyasztás.








EZT OLVASTA MÁR?

X