Egy éven át küzdött a rákkal Opra Monica, ma elmondhatja magáról, hogy meggyógyult. Betegségéről, az életért való küzdelemről és természetesen a zenéről beszélgettünk a sepsiszentgyörgyi énekesnővel, aki legújabb produkciójában szentimentális zenei utazásra hívja régi és új rajongóit.

Hosszabb kihagyás után lépsz színpadra ismét a csíkszeredai közönség előtt. Milyen fogadtatásra számítasz? Milyen a kapcsolatod a várossal?

Azt gondolom, ismerhet a következő koncertem közönsége, ismerős lehetek a csíkszeredai embereknek. Sok évig énekeltem a Back in Time együttesben, amely rengeteg alkalommal fellépett Csíkszeredában és a környéken is. Mondhatom, hogy legalább tíz éven keresztül szinte minden hétvégén énekeltem errefelé. Ha most végigmegyek az utcán, sok ismerős arc jön velem szemben. Biztos vagyok benne, hogy sokan szintén ismerősként tekintenek rám. Számos zenésszel is ismerősök vagyunk természetesen, volt egyetemi csoporttársak, zenészbarátok, akikkel gyakran munkakapcsolatban is vagyok. 2018-ban volt egy kényszerszünet a pályafutásomban, és most visszatértem. Ez egy olyan koncert lesz, amivel meg szeretném köszönni a csíki zenészbarátaimnak is és a közönségnek is az együtt töltött éveket.

Milyen repertoárral készülsz a fellépésedre?

Ennek a koncertnek a gondolatai akkor fogalmazódtak meg bennem, miközben Ausztriában egy súlyos betegséggel, méhnyakrákkal kezeltek. Folyt a kemoterápia és a körülöttem lévő szakemberek, orvosok, pszichológusok azt javasolták, hogy maradjak pozitív. Ez elméletben nagyon jó ötlet, gyakorlatilag kicsit nehéz pozitívnak maradni, amikor arra gondolsz: nem biztos, hogy ezt túléled. De én egy percig sem gondoltam erre. Terveztem a koncertet, felhívtam a zenészbarátaimat és megkértem őket a produkció megszervezésére. Nagyon jól fogadták a terveimet, együtt gondoltuk ki nem csak ezt a koncertet, hanem számos más ötletem is akadt közben. Sentimental Journey, ezt a címet is akkor gondoltam ki. Ez egy érzelmes zenei utazás. Úgy gondoltam, hogy összefoglalom egy koncertben azokat a dalokat, amelyeknek a legnagyobb sikerük volt az eddigi hasonló jellegű koncertjeimen. Ez a koncert most mindenképpen az örömzenéről fog szólni, ez egy vidám összeállítás lesz.

A közelmúltban súlyos betegséggel kellett megküzdened. Hogyan változtatta meg az életedet a rák?

Hazatérve a külföldi gyógykezelés után teljesen új életet kezdtem. Szellemieg és fizikailag is változtatnom kellett. Úgy érzem, elölről kellett kezdenem mindent, új ember lettem, nagy ajándékot kaptam azzal, hogy élek. Így akarok élni ezentúl: hálával, szeretetben. Minden reggel, amikor felkelek, elhatározom, hogy azona napon csak jót fogok cselekedni és gondolni. Ezt nagyon nehéz megvalósítani. Akárhogy is próbálod, gyakran jönnek negatív gondolatok. Például ma reggel hideg volt és azzal kellett kezdenem a napot, hogy jeget kaparok az autóról. Ezen már bosszankodhattam volna, ehelyett arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy itt vagyok, nem fázok a nagykabátomban és miközben kaparom a jeget nem fáj semmim. Ez azt jelenti, hogy egészséges vagyok, akkor miért ne lehetnék boldog?

Mit éreztél, amikor diagnosztizálták nálad a betegségedet?

Ez ilyenkor mindig egy nagy pofon az embernek. Az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy Istenem, miért pont én? Miért pont most? Mit vétettem, hogy ezt érdemeltem? Elég hamar rájöttem, hogy nekem szükségem volt erre a pofonra. Addig nem nyílnak ki a szemeid, amíg nem jön egy ilyen trauma. Érzed, hogy valamit nem csinálsz jól, de nem tudsz kijönni az életmódod fogságából, nem tudsz változtatni, pedig tudod, hogy ez nem visz jó irányba. Persze, személyes döntésen is múlik, hogyan élsz, mit cselekszel, de én például nem tudtam megállni, annyit vállaltam, hogy nem voltam képes mindennek megfelelni. Azt hittem, képes leszek rá, de túl sokat vállaltam. Végül otthon, a családban sem tudtam megfelelően teljesíteni, mint anya és szükségem volt erre a szünetre. Persze, soha nem gondoltam, hogy egy ilyen betegség miatt kell leállnom, de aztán kibékültem a helyzettel és számos pozitív dolog ért utol. Elmondhatom, hogy amikor a betegségem kiderült, angyalokkal találkoztam.

A gyógykezelésed külföldön történt.

Kaptam egy hatalmas lehetőséget azzal, hogy kimehettem Ausztriába, és ott gyógykezeltek. Sajnos itthon, Romániában nem volt lehetőségem megfelelő ellátást kapni. Nagyon gyorsan terjedt a betegségem, nem volt időm várni. Szerencsém volt azzal, hogy a férjem osztrák állampolgár és ő tudott Ausztriában munkát vállalni, ami által én is biztosítottá váltam. Két héten belül kint voltunk Ausztriában, és elkezdték a kezelésemet, ami tizenegy hónapig tartott. Beszélhetnék az átélt fájdalmakról, de én elfelejtettem a rossz dolgokat, csak a jókra tudok emlékezni. A kórházban fekve mindig csak a jövőre gondoltam. Énekszövegeket idéztem fel magamban, például francia dalokat, amik nehezebbek. Én az orvosokban angyalokat láttam, bíztam bennük. Nem féltem, mert tudtam, hogy meg fogok gyógyulni.

Az is kétséges volt, hogy egyáltalán tudsz-e majd valaha énekelni.

Nagyon nehéz kezelést kaptam és megviselt, hogy azt mondta a kezelőorvosom: többé nem fogok tudni énekelni, mert a használt vegyszerek megtámadhatják a hangszálaimat. Ez egy hihetetlenül rossz hír volt. Ekkor kezdtem igazán komolyan imádkozni, hogy bármilyen fájdalmat elviselek, de a hangomról ne kelljen lemondanom. Az Istennek azt mondtam: Én Neked énekelek és az embereknek ezzel tudom átadni a szeretetet, a boldogságot és a jót. Volt egy betegtársam, aki ugyanazt az orvosságot kapta, mint én és teljesen elment a hangja. Erre az enyém, nem hogy nem ment el, hanem még kaptam egy kilót. Ausztriában is énekeltem a kórházi hónapok alatt. Valahogy úgy jött össze, hogy csak templomokban léptem fel. Megteltek a templomok és én énekeltem, nagy hanggal! Nem tudom, hogy ez hogyan történt. Mindenem fájt, a lábujjkámtól kezdve és a hangszálaim megmaradtak egy szigetként. Hat kemoterápiát kaptam összesen, a harmadik után a rákos sejtek eltűntek. Persze, végig kellett csinálnom a teljes kezelést és megcsináltam.

Úgy tartják, hogy a zene gyógyít. Hallgattál zenét a gyógykezelésed alatt?

Rengeteget és mindenfélét, de mindenképpen vidám zenéket. És sok vicces, humoros darabot, filmet néztem. Sokszor furcsa is volt, hogy a fülhallgatóval a fejemen nagyokat kacagtam, miközben körülöttem annyi szomorú, beteg ember volt. Olvastam, gyakoroltam. Az egyik tanítványom apukája segítségével ki tudták juttatni hozzám a zongorámat és elkezdtem játszani rajta. A kemoterápia első 3-4 napjában nagyon rosszul voltam, meg sem tudtam mozdulni, mindenem fájt. De amikor az ötödik napon fel tudtam kelni, odaültem a zongorához és mozgatni tudtam az ujjaim. Ez azt jelentette, hogy jobban vagyok. Kezdtem énekelni, zongorázni és terveztem az itthoni látogatásaimat, amitől szintén óva intettek az orvosok. A gyermekeim itthon voltak, szükségem volt arra, hogy találkozzunk. Ha pedig néhány napra hazakerültem, énekeltem itthon is, a zenésztársaim azonnal megszervezték a koncerteket. Vagy például felvettem itthon egy dalt, amihez visszatérve Ausztriába a férjemmel készítettünk egy videoklipet.  Amikor jobban éreztem magam egy kicsit, átfutottunk Olaszországba és elkészítettük ezt a klipet.

Kérlek, mesélj a jövőbeni terveidről!

Mindenképpen folytatni szeretném ezt a nagyszabású projektet, amit most Csíkszeredában is láthat a közönség, nagyon szeretem ezt a produkciót. Nagyon jó együttműködés alakult ki a brassói filharmónia zenészeivel, akik kísérni fognak most is. Mindenképpen érdemes lesz ebből több koncertet is tető alá hozni. Van még egy nagyszabású tervem, cigányzenével szeretnék foglalkozni, igazi cigányzenével. Szintén zenei utazásról van szó: elindulva Spanyolországból végigjárva Európát, Magyarország, a balkán, Románia érintésével eljutnánk Oroszországba. Újabban az orosz cigányzene a kedvencem. Nagyon szeretném, ha megvalósulna ez a projekt.

Mit üzensz azoknak, akik hozzád hasonlóan megbetegednek, rákkal küszködnek?

Ez egy ijesztő állapot, de nem szabad feladni! Én nagyon szívesen beszélek erről éppen azért, hogy tudjak segíteni másoknak. A rák nem jelenti azt, hogy halálra van ítélve az ember, a rák gyógyítható. El kell menni vizsgálatokra évente! A fiatal lányoknak is javaslom, ne hanyagolják el, ne halogassák, hanem menjenek el orvoshoz. Ha otthon ül az ember és nem csinál semmit, csak fél, akkor rossz vége lehet. Ausztriában ha nem megy el valaki az éves kivizsgálásokra, hívják telefonon. Ha ennek ellenére sem megy el, ismét felhívják addig, amíg elmegy és megnézik, milyen az egészségi állapota. Sajnos itthon ha nem megy el az ember, úgy vannak vele, hogy az az ő baja. Sokan gondolnak a kemoterápiára úgy, mint méreg. Élemódváltással, vagy gyümölcslevekkel nem lehet meggyógyítani a rákot. Persze, én változtattam az életmódomon és most odafigyelek arra, hogy mit iszok, mit eszek, az más, mert én meggyógyultam. Egy megtörtént esetet szeretnék még elmesélni. Egy rákos nő elment egy paphoz, mert az orvosok azt mondták neki, hogy két hónap van hátra az életéből, készüljön fel, menjen haza, tegyen rendet az életében. Ez a nő nem akarta ezt elfogadni, ezért megkérdezte a papot, hogy mit tehet, hogy ne történjen meg ez vele, ne haljon bele a betegségbe? A pap azt javasolta, hogy menjen haza és három napon keresztül csak jót cselekedjen, csak jó dolgokra gondoljon. Ha három napon belül megtörik ez és beenged valami negatív gondolatot, akkor kezdje elölről. Amikor találkoztam ezzel a nővel, megkérdeztem, hogy sikerült-e mindezt megvalósítania. A válasz az volt, hogy nem, de kilenc éve próbálkozik. Így élek én is. Bennem is ott van az a kis félelem, hogy a következő felülvizsgálaton mit fognak mondani. Ez egy olyan vizsga, amire nem lehet tanulni, felkészülni, nem lehet rá gyakorolni, csak imádkozni lehet.