Milyen legyen a farsangi és a báli smink? Györgyicze Anna sminkmestert kérdeztük


-A A+

Bár az esküvőszezon még messze van, a szilvesztert pedig már elfelejtettük, ilyenkor sem kell lemondanunk a „kiöltözésről”, a farsang és a bálok időszaka ugyanis lehetőséget ad arra, hogy különleges ruhákba bújjunk, izgalmas frizurával és sminkkel kiegészítve. De milyen legyen a báli, illetve a farsangi smink? Mikor érdemes ezt profi szakemberre bízni és hogyan készítsük el mi magunk a sminkünket? Többek között erről kérdeztük Györgyicze Anna csíkszeredai sminkmestert, aki nemcsak minket látott el hasznos tippekkel, hanem Youtube-csatornáján követőit is.

„A farsangi smink jóval színesebb, extrémebb, mint egy alkalmi vagy egy menyasszonyi smink” – kezdte Györgyicze Anna, majd hozzátette: a farsangi smink esetében nem az a fontos, hogy szép legyen a smink, hanem hogy illeszkedjen az adott jelmezhez és annak viselőjéhez, így a smink lehet akár ijesztő, akár „csúnya” is.

„Ha valaki Hamupipőkének öltözik be, semmiképp sem csontváznak fogjuk sminkelni, ez egyértelmű” – magyarázta a szakértő. Mint mondta, ez igazából személyiségtől függ, de ahogy minden smink esetében, itt is figyelni kell arra, hogy az adott arccsonthoz, szemhez, szempillák ívéhez és a szemek színéhez mi illik.

„Egy smink elkészítésekor első körben az eddig tanultak és a tapasztalataim alapján igyekszem kitalálni, hogy vendégeimnek mi állna jól, ehhez néhány perc arcmustra szükséges. Ha valaki jelmezhez kér sminket, átbeszéljük az öltözéke részleteit és az alapján döntünk. Természetesen az is előfordulhat, hogy valakinek nincs konkrét jelmeze, ilyenkor készíthetek arc- és testfestést is” – emelte ki Györgyicze Anna, aki ezt body makeupnak nevezte, ahol már a nyakat, kezeket és a dekoltázst is „jelmezbe” bújtatják. Ezt kiegészíthetik az extrémebb formák, mint szemmaszk, de könnyedén lehet játszadozni a színekkel is, akár egy mutatósabb szemsmink esetében.

„Jelentős különbség van az alkalmi és farsangi smink között, hiszen a különböző alkalmakra készített sminkek jobban ki vannak dolgozva, finomabbak és tartósabbak is. A menyasszonyi sminknél pedig pont az a lényeg, hogy az ara arcának különlegességeit emeljük ki és ne elrejtsük azokat” – tette hozzá a sminkes. Mint megtudtuk, ebben is a kevesebb néha több elvet kell követni, hiszen nem akarjuk felismerhetetlenné tenni az arcot.

Bármilyen alkalomról is legyen szó, ha tartós sminket szeretnék, forduljunk szakemberhez, hiszen időt, pénzt takaríthatunk meg vele. Sok nő szívesen sminkeli magát, kísérletezget a színekkel és Youtube-videókból próbálja ezt elsajátítani, de egy szakember valószínűleg sok hibát fedezne fel egy otthon elkészített sminkben.

„A rutinnak köszönhetően, ha valaki bejön hozzám, szinte azonnal tudom, mi az, ami jól áll neki. Igyekszem megismerni a vendégem személyiségét, hiszen csak így készíthetek neki megfelelő sminket” – mondta Györgyicze Anna. Mint megtudtuk, manapság már a szemöldök hangsúlyozása és formázása legalább olyan fontos, mint a rúzs a szánkon vagy a szempillaspirál. Erre a célra már számos eszközt használhatunk, a szemöldökceruzáktól kezdve a szemöldökspirálokon át a különböző szemöldökformázó gélekig és porokig.

„Mindegy, hogy milyen sminkről van szó, a lényeg az egyszerűség. Fontos az arcunk megfelelő tisztítása és alapozása, s ugyanilyen fontos a szemöldök megfelelő formázása is. Adok néhány egyszerű tippet is! Elsőként mindig a világos, belső színt visszük fel a szemhéjra, majd a sötétebb külső színt. Ezt a két színt vagy összesatírozzuk, vagy rakhatunk rá egy harmadik színt, amit eldolgozunk, de akár csillámot, pigmentet, selyemport is tehetünk a szemhéj közepére. A sminkünk formája lehet akár hegyes, akár kerek, de maradhatunk szolidan a szem vonalán belül is vagy túlhúzhatjuk vékony vonallal is, ahogyan a tust húzzuk túl” – magyarázta a sminkes.








EZT OLVASTA MÁR?

X