Krumplit vermelnek, kapálnak, eprest gyomlálnak az óvodások, szobát festenek, sütnek-főznek a nagyobbak. Az állatok gondozása és a virágültetés mellett azonban a tanulásról sem feledkeznek meg: az online oktatást tapasztalatszerzéssel színesítik – tudtuk meg azoktól a többgyermekes anyukáktól, akiket arról kérdeztünk, miként éli meg családjuk a szükségállapotot. Néhányan küszködnek az online felületekkel, másoknak az egész napos bezártság jelenti a gondot, de abban mindannyian egyetértenek, a koronavírus-járvány időt és lehetőséget adott a családoknak, hogy a gyermekeiket jobban megérthessék, többet beszélgethessenek és játszhassanak velük.

Megkérdezettjeink óvodás- és iskoláskorú gyermekek szülei, Maros, Hargita és Kolozs megyei édesanyák, akik közül többen éltek a városból falura költözés lehetőségével, és a normál állapot visszaállásáig vidéken „vakációznak” családjaikkal a nagyszülőknél. Van olyan interjúalanyunk is, aki családjával együtt tömbházban látja el az új helyzettel érkezett megannyi új feladatot. A napi program kialakításáról, az online oktatásról, a kijárási tilalom pozitívumairól és nehézségeiről is beszámoltak nekünk.

Kendőzetlenül ismerték be tűrőképességük határait, és azt is megosztották, milyen módszerek válnak be ilyenkor a gyermeknevelésben, mi az, ami egy türelmetlen nap után visszazökkenti őket nyugalmi állapotukba. Elmondták, hogyan lehet a jóra fókuszálni, együtt tanulni a gyermekkel, és esetenként plusz gyakorlatokat végezni, hogy megértethessék a csemetékkel a számukra is érthetetlen matematika feladatokat, vagy azt, hogy a fogtündér eljön-e vagy sem, ha kijárási tilalom van; és mi történik akkor, ha meglátogatja őket, de fertőzött. Kérésünkre javaslatokat, tanácsokat fogalmaztak meg az összezártság miatt aggodalmaskodó szülőtársaiknak.

Az „elmúlik” gondolatával nyugtatja magát

Magyari Csilla egy 4 és fél éves, egy 3 éves és egy 8 hónapos fiúgyermek édesanyja. A járványhelyzet kialakulásáig Marosvásárhelyen éltek, de az oktatási intézmények bezárása arra késztette őket, hogy „szedjék a sátorfájukat és költözzenek Mikházára” a nagyszülőkhöz. Áldásként éli meg, hogy van egy vidéki környezet, ami otthont ad a családjának, a fiait pedig az édesanyja gondjaira bízhatja, így neki is könnyebb a gyermeknevelés ebben a periódusban.

Elmondása szerint falun kevésbé érzékelik a víruspánikot: az eddigiekhez képest csupán annyiban módosult a család életvitele, hogy most a családfő is otthonról dolgozik, rengeteget fertőtlenítenek és az üzletbe csak hetente kétszer-háromszor járnak. Hozzátette, a gyermekek napirendjét érintette leginkább a költözés, mert ők most sokkal többet vannak a levegőn, így csak bizonyos időpontokhoz ragaszkodhatnak az eddigi időbeosztásukból: kora reggel kelnek, játszanak, reggeliznek, és máris szaladnak az udvarra, ahonnan már csak ebédidőben térnek vissza a házba.

Délután a három fiúnak másfél órája van arra, hogy mesét nézhessen, aztán újra szabadon játszhatnak a természetben. Anyaként ragaszkodik a játékok összeszedéséhez, mint napirendi ponthoz, ezért a férjével egy jól bevált módszert alkalmaznak: megszólal egy csengőhang, ami jelzi, hogy elpakolási idő van, és ez a hang húsz perccel később újra felcsendül, de akkor már a kint maradt játékok mennek a kukába. A legénykék jól alkalmazkodnak ehhez a szabályhoz – világosított fel bennünket a háromgyermekes anyuka.

A szabadjáték híveként nem tervez a fiainak programokat, mert kreatívan kitalálják ők maguk, hogy mit szeretnének tevékenykedni, de alkalomadtán közösen kézműveskednek a felnőttekkel, és bevonják őket a ház és a kert körüli teendőkbe is: kertészkednek, gyümölcsfákat ültetnek, krumplit vermelnek, és a gyermekek egyáltalán nem kívánkoznak vissza a városba – magyarázta Magyari Csilla, hangsúlyozva, hogy gyermekei tudnak a koronavírus-járványról, még rajzfilmet is néztek a témával kapcsolatosan. Ebből megértették, hogy miért nem látogathatják meg pajtásaikat, és azzal is tisztában vannak, hogy miért nem utazgathatnak.

Kiemelte, középső gyermeke a dackorszakát éli, ezért gyakran feszegeti a tűrőképességük határait. Ilyenkor viccesen próbál túllenni a megmérettetésen, és rendszerint egy indiai anekdotával nyugtatgatja magát: a hindu bölcs vigaszként a szomorú napokra, bátorításként a nehéz helyzetekre, és óvatosságként a boldog időszakra egyetlen szót ajánl: elmúlik – részletezte az anyuka.

A kreativitásra és humorra támaszkodik

Kolozsvári megkérdezettünk egy 5 és fél éves „örökmozgó fiú” és egy 3 és fél éves „igazi kislányos leányka” szülője. Amikor értesültek az óvoda bezárásáról, gyermekeivel együtt vidékre utaztak a nagyszülőkhöz, később a kijárási tilalom bevezetése miatt a férje is vidékre költözött, így jelenleg mindketten otthonról dolgoznak. Az egyik szobában irodát rendeztek be, amit felváltva használnak – adta tudtunkra a kétgyermekes anyuka.

Beismerte, a napirendjük kissé felborult, hiszen nehéz úgy betartani a kereteket, hogy két nagyszülő, két szülő és két örökmozgó is lakik egy házban, mégis szerencsés helyzet, mert a nagyszülők sokat játszanak, foglalkoznak és munkálkodnak a csemetékkel. „Reggel a gyerekek a tyúkokkal kelnek, szóval korán indul a nap” – ecsetelte helyzetüket, hangsúlyozva, hogy az apróságok az ablakból nézik a közelükben élő gólyacsaládot, onnan várják a fészekrakást.

Reggeli után csak addig bírják lefoglalni őket, amíg kicsit felmelegszik az idő, ebben segítségükre van a sok vízfesték, színes ceruza és foglalkoztató füzet, amit magukkal vittek, valamint az óvónők által küldött kreatív feladatok, amiket a gyermekekkel közösen végezhetnek a szülők, legyen szó rajzolásról, mesélésről vagy játékról.

Az együttlétet az is könnyebbé teszi, hogy igyekeznek bevonni az apróságokat a főzésbe, rendrakásba is, és ha jó az idő odakint, akkor a csemeték csak enni és aludni járnak be a házba – vezetett be mindennapjaikba az anyuka. „Vidéken teljesen más így az élet: ha nem néznénk a híreket, nem is tudnánk, mi történik odakint” – magyarázta, hozzáfűzve, hogy szerencsések, mert van négy kutya, két macska és egy óriási udvar a nagyszülőknél, sok kacat a pincében, bicikli, trambulin és hinta az udvaron.

Tehát „gyerekparadicsom” a karantén helyszínük, nem beszélve arról, hogy ott a kert, aminek külön örvendeznek a gyermekek. Ez nemcsak abban segíti őket, hogy az energiájukat levezessék, hanem abban is, hogy kivegyék a részüket a föld megmunkálásából: a fia kiskapát kapott, a lánya serényen húzza a gazt az eperföldből.

Elmesélte, mióta falun tartózkodnak, az apróságok már vetettek búzát, veteményeztek hagymát, és a mindenféle limlomból robotot is építettek, és ez az életforma feltölti őket, meghozza az étvágyukat, és abban is segít, hogy hatalmasakat szundítsanak délben. Emellett, annak érdekében, hogy komoly felszerelésekkel győzzék le a betegséget, két kórházat is berendeztek a házban a csemetéi.

„Úgy jöttem el Kolozsvárról, hogy hoztam magammal rengeteg olvasnivalót, sőt még a furulyámat is, azt remélve, hogy tudok gyakorolni, de több időm sajnos nem lett” – mesélte az anyuka, aki a gyermekek déli alvásidejét próbálja olvasásra, felkészülésre használni. Rávilágított, most kicsit kevesebb a munka, így többet lehetnek együtt az apróságokkal, és a nagyszülőknek is segíthetnek a mindennapi tennivalókban, sokat beszélgethetnek és nyugodtabbak. „Most van idő sok mindenre, amire eddig nem volt” – vélekedett a helyzetről. Ezért aztán új teraszbútort akarnak készíteni a nagymama régi karos ládájából. A sok pozitívum mellett a nehézségeket is megemlítette, utalva arra, hogy az összezártság rányomja a bélyegét az emberi kapcsolatokra, a gyermekek pedig esetenként még rá is tesznek egy lapáttal a feszültségekre.

Ez az időszak próbára teszi a szülők kreativitását, ezért úgy véli, a bajból leginkább a humor húzhatja ki a felnőtteket: lehet piknikezni a szőnyegen, sátrat felhúzni a szobában, főzni, kotyvasztani a kicsikkel, és hozzá beöltözni kuktának, szakácsnak. „Hiszen most kipróbálható az, ami még soha, vagy ami nagyon időigényes” – érvelt elgondolása mellett. A nehéz helyzetekben mindig arra gondol, hogy többé sosem lesznek ilyen kicsik, ilyen cukik, ilyen jópofák – ez sarkallja arra, hogy minél több időt töltsön a lurkókkal, és közös élményeket gyűjtsenek, mert ezt az időt visszaszerezni már nem tudnák. „Vicces, hogy mindig időhiányban szenvedünk, és egy ilyen világválság kellett hozzá, hogy időt kapjunk” – összegezte az édesanya.

Délelőttönként ő a tanító néni

Vizeli Tünde Nyárádköszvényesen lakik családjával, kislányai 7 és 3 évesek, és már harmadik hete nem voltak kint az utcán. Mivel falun élnek, és kertes házban laknak, könnyebb számukra az otthonmaradás – tudtuk meg az anyukától.

A napirend kialakítása még próba alatt van: délelőttönként igyekeznek eljátszani, hogy iskolában és óvodában vannak, az édesanya pedig a tanító néni. Ilyenkor a nagyobbik lányával a tanítónőtől kapott feladatokat végzik, a kisebbnek pedig az óvónő küld mókás, kreatív feladatokat, amelyeket közösen készítenek el a tanulás után, és még az iskolás gyermekének is feltöltődést jelentenek ezek a gyakorlatok – magyarázta az édesanya.

Ráadásul sok időt töltenek a természetben, kertészkednek, sokat sütnek és társasoznak, és ez még számára is kikapcsolódást jelent, mert ilyenkor megfeledkezik a „nagyvilág jelenlegi helyzetéről”. Már az hatalmas öröm, hogy együtt van a család, mert a férje mindezidáig keveset volt otthon a munkája miatt. Most azonban otthon tevékenykedik a családja mellett, és teljes mértékben kiveszi a részét a lányok neveléséből és a háztartási feladatokból egyaránt, ő oldja meg a bevásárlást és ez intéznivalókat is.

„Egy anya máskor sem tud magára elegendő időt szánni” – vélekedett Vizeli Tünde, állítását azzal indokolva, hogy máskor is adottak voltak a mindennapi teendők, az iskolába és óvodába készülés, a bevásárlás, a háztartási feladatok ellátása. Mire mindennel végzett, már mehetett is a csemetékért, délután újabb foglalkozások vártak rájuk, és a nap már el is telt. Ezért örvendeznek most az otthonmaradásnak, és élvezik is minden pillanatát. Arról is beszámolt, hogy akadnak olyan napok, amikor azt érzi, elég volt. Ilyenkor kimegy a természetbe, hogy feltöltődhessen. Ha nem jut eszébe új ötlet, a nagy lánya mindig javasol valamit, neki annyi a feladata, „hogy győzze támogatni, segíteni benne”.

Elmondta, nem megoldás az, ha az emberek depressziósan ülnek odabent a házaikban, és a helyzet miatt lázadoznak, mert annál sokkal fontosabb dolgokra kell koncentrálni: együtt van a család, és ez mindennél többet ér, még akkor is, ha anyagilag többeket meg fog viselni ez a periódus. „Meg kell látni a jót és remélni, hogy véget ér ez az állapot”, de addig is olyan dolgokat kell tenni, amelyekre eddig sosem volt idő: náluk az édesapa kerti bútorokat barkácsol a lányainak, ők pedig virágokat, fákat ültetnek.

Arra a kérdésünkre, hogy mit tudnak a koronavírus-járványról a gyermekei, azt válaszolta, a hétévese megértette, hogy úgy kerülhetik el a megbetegedést, ha nem mennek ki a házból, a háromévese pedig úgy fogta fel, hogy jelenleg „bacik mászkálnak az utcán”. Amikor a nagyobbnak kiesett a foga, amiatt aggodalmaskodott, hogy a kijárási tilalom a fogtündért is távol tartja, máskor pedig azon gondolkodott, hogy mi történik, ha a fogtündér fertőződik meg. A kisebbnek is voltak aggodalmai, mégpedig a kézmosáskor: „anya, az óvó néninek nem vittünk szappant. Mivel fogja megmosni a kezét, ha nincs szappanja?” – osztotta meg velünk az anyuka a humorosabb jeleneteket.

Sokszor „tiszta hülyének érzi magát”

Jankó Erzsébetnek egy előkészítő és egy második osztályos fia van, mindketten a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, akik mindezidáig naponta ingáztak Bogártelke és Kolozsvár között. Jól fogadták a változást, úgy tekintenek a helyzetre, mintha vakáció lenne – világosított fel édesanyjuk.

Elmondta, sokat aggodalmaskodott amiatt, hogy megismétlődik-e a tanév vagy sem, és emiatt az is gyakran foglalkoztatta, hogy van-e értelme házi feladatokkal kínozni a gyermekeit. Később megnyugtatták a szülőket, hogy nincs szó évismétlésről, így a vakációs hangulatot felszámolták, és hozzáláttak komolyabban is az otthoni tanuláshoz. Módszerük az, hogy már ébredés után elkezdik a feladatmegoldást, mert fontosnak találja, hogy még a felpörgés előtt végezzenek. A fiai könnyebb helyzetben vannak, mint sok más diáktársuk, hiszen ők kertes házban élnek, és gyakran mehetnek ki az udvarra – ismerte be a Kolozs megyei anyuka.

Az online oktatás könnyebb abból a szempontból, hogy amíg nem ötödik osztályosok, nem tartanak nekik „élő órákat”, videós konferenciákat. Az előkészítős naponta kap házi feladatokat a tanító nénijétől, és vannak olyan gyakorlatok, amelyeket számítógépen kell elvégeznie. A másodikos hetente kétszer kapja meg a feladatait, emellett az iskola is biztosított egy oldalt, a Limonádészigetet, amelyen keresztül próbálnak segíteni a gyermekeknek: érdekes tevékenységeket javasolnak a lurkóknak, madár lesre, virágültetésre, toronyépítésre invitálják őket. Ezekről fényképeket készíthetnek, és azokat megoszthatják egymással az online felületen. A tanulók folyamatosan kapcsolatban vannak a pedagógusokkal, ugyanis különböző online csoportjaik vannak a tanulás elősegítésére – részletezte Jankó Erzsébet.

„Eddig is tiszteltem a pedagógusokat, na de most…” – illusztrálta nehézségeit az édesanya, aki a házi feladatok megoldásában találja a legnagyobb kihívást, nehézséget. Elmondása szerint mindezidáig a gyermekei délutáni oktatásban is részesültek, ezért nem kellett mélyre ásnia magát a feladatmegoldásokban, rá csupán annyi hárult az iskolai napok után, hogy átismételje fiaival a román leckét és a verseket tanuljon velük. „Sokszor tiszta hülyének érzem magam, így, hogy most minden rám szakadt” – fakadt ki az anyuka, hozzáfűzve, hogy talán azoknak a szülőtársaknak könnyebb, akik végigkövethették csemetéikkel a tananyagot, mert nem járatták őket délutáni oktatásra: „nekem olyan nehéz, gőzöm sincs, hogy miként magyarázzam el úgy a gyermekemnek, hogy megértse. Ha én értem is, akkor is nehéz”.

Ezért aztán igyekszik felzárkózni, és gyakran olvasgat a megoldásokról, keresgél, tanulgat, hogy a fiait hatékonyabban segíthesse. Egyébként jól elvannak odahaza: fát raknak, ágakat vágnak, kertészkednek, a főzés talán nehezebb, mint eddig, mert „egész nap eszik mindenki” – magyarázta. Úgy véli, a kijárási tilalomnak rengeteg pozitív hozadéka van, mert a család kezd lecsendesedni, lenyugodni, már nincsenek úgy felpörögve, mint voltak, hanem ellenkezőleg: többet játszanak együtt, több idejük jut egymásra.

A fiai tudnak a vírusról, bár a család kevés hírt néz, és csak megbízható portálokról tájékozódik. Megértették, hogy nem mehetnek a nagyszüleikhez, nem találkozhatnak a barátaikkal, tudják, hogy csak így vigyázhatnak magukra és másokra – világosított fel a kétgyermekes anyuka, aki arról is őszintén beszélt, hogy a legnagyobb meglepetést a kilencévese okozta, aki vasárnap úgy kelt fel, hogy templomba akar menni. „Remélem, hogy megváltozunk: mi is, ők is”, hiszen már most érezhető, hogy másként gondolkodnak, kezdik felfogni, hogy mi a szabadság – összegezte Jankó Erzsébet.

Gyakran rácsodálkozik a gyermekek rugalmasságára

A Hargita megyei Salamon Beáta két iskolás gyermek édesanyja. Amikor bezárták az oktatási intézményeket, szabadságra ment, hogy a gyermekei mellett maradhasson annak érdekében, hogy a nagyszülőket megóvhassák az esetleges fertőzéstől.

Bőven kapnak tanulnivalót és írnivalót a gyermekek, ezért a napi rutinjuk abból áll, hogy reggeli után máris hozzálátnak a leckékhez, majd lemennek a tömbház elé levegőzni, és folytatják is a tanulást. Minden napra beépítenek egy órás szabadfoglalkozást is, a vacsora után pedig összeül a család és beszélgetnek. Hétvégenként közösen sütnek, társasjátékoznak. Fontosnak tartják, hogy a férje is játsszon a csemetékkel, ezért munka után a családfő is minden este bekapcsolódik a közös tevékenységekbe.

Elmesélte, eddig sokat voltak kint a szabadban, a gyermekek edzésekre jártak, az energiájuk nagy részét kitombolhatták a levegőn. „Mivel erre most nincs lehetőség, konkrétan szétbombázzák a lakást” – illusztrálta a helyzetüket, hozzáfűzve, hogy ez időnként meg tudja őrjíteni: „ilyenkor főzök egy finom teát, hátradőlök és várom, hogy a férjem kulcsa megzörrenjen a zárban”. Leginkább a nagy kirándulások, az uszoda, az étterem és a horgászás hiányzik az eddigi életvitelükből, de szülőként örülnek annak, hogy a gyermekeik felfogták, mekkora a súlya a vírushelyzetnek, és időnként meg is lepődnek azon, hogy ha változásról van szó, a gyermekek milyen könnyen alkalmazkodnak.

Hiszen annak ellenére, hogy vannak nehézségek a kialakult helyzetben, úgy érzi, megtanultak türelmesebbnek lenni egymással, sokkal többet beszélgetnek, és egyre jobban értékelik az egészségüket, emellett időt szakítanak olyan dolgokra, amelyekre eddig nem volt lehetőségük: lakást festettek, jó könyveket olvasnak. Kiemelte, fontos megértenie a szülőknek, hogy nem hatékony, ha rágörcsölnek a történésekre, hanem ellenkezőleg: legyenek együtt minél többet a gyermekeikkel, mert most tényleg a szülő jelenti számukra a legnagyobb biztonságot.

Megtudtuk, az online oktatásra is sajátos módszereik vannak, ugyanis a legtöbb leckét kinyomtatják, írásban dolgoznak a gyermekeik, akik idejekorán megállapították, nem szeretnének felcsapni magántanulóknak. Megszokták, hogy az otthon az a hely, ahol fellélegezhetnek, miután hazaérnek az iskolából, most viszont a két tér összeolvad, és ez nehezíti a tanulási kedvet – vélekedett az édesanya.