„A koronavírus létezik, és nagyon is komoly” – 40 napot töltött kórházban egy szovátai fiatal


-A A+

Egy június elején készült felmérés szerint az erdélyi magyarokat közvetlenül alig érintette a járvány: a válaszadók alig 3 százaléka számolt be arról, hogy személyesen vagy családtagjai, közeli ismerősei megbetegedtek volna a koronavírustól. Azok aránya, akik valószínűnek tartják, hogy elkapják a betegséget, az áprilisi 22-ről 16 százalékra mérséklődött. Nagyon jelentős azok aránya, akik megkérdőjelezik a vírus, a járvány létezését. A válaszadók 29 százaléka szerint „nincs is járvány, koholmány, kitaláció az egész”.

Eleinte komolytalanul viszonyult a koronavírus-járványhoz, nem hitt a létezésében. Később meggyőződése volt, hogy ha meg is fertőződik, erős az immunrendszere és legyőzi a vírust, hiszen rendszeresen sportol. Mégis megfertőződött, és 40 napig kezelték a marosvásárhelyi kórház járványosztályán. Hátfájás, szemfájás, fejfájás, gyengeség, hőemelkedés, szaglási és ízlelési gondok, étvágytalanság és félelem vett erőt rajta – számolt be a szovátai Gál Csaba, aki a Covid-19-betegséget  „kétszeresére nőtt kemény meghűlésként” jellemezte.

A fiatalember az ausztriai Salzburgban dolgozott, amikor a felettese március 16-án közölte a munkaközösséggel, bezár a hotel, haza kell utazniuk, mert Tirolban már koronavírus-gócpontok alakulnak ki. Öt kollégájával indult útnak, és hazatérte után néhány nappal, március 18. körül kezdte tapasztalni az addig soha nem észlelt tüneteket. Mivel karanténban volt, senkivel sem találkozott, a családorvosát is telefonon keresztül értesítette azokról a szimptómákról, amelyeket „31 év alatt még egyszer sem kellett átélnie”.

Amint meghallotta a felsorolt tüneteket és azt, hogy Ausztriából érkezett haza, a családorvos mentőt küldött érte, így került a marosvásárhelyi megyei kórház járványosztályra – idézte fel Gál Csaba. Hozzátette, bár többen úgy tartják számon, hogy Európába márciusban tört be a koronavírus, a Salzburgban dolgozó munkaközösség nagy része már február elején átesett egy akkor még keménynek hitt meghűlésen, amelyet láz, szaglási és ízlelési nehézség, rosszullét és többnapos gyengeség kísért.

Március közepén idehaza még az orvosok is kétkedően tekintettek a koronavírus-járványra, a fiatalember szerint nevettek is a felsorolt tüneteken, nem hitték, hogy a médián keresztül ismert vírus Romániába is eljut. Gál Csaba ugyanis az első Maros megyei fertőzöttek között volt, a 40 napot úgy töltötte el a kórházban, hogy más fertőzöttekkel ritkán találkozott, és a többségük néhány nap után hazamehetett. Ő nem mondhatja magát szerencsésnek: tizenhatszor tesztelték, az eredmények folyton a „negatív–pozitív–nem tudjuk” között lavíroztak, és ez nagyon rossz hatással volt rá, hiszen közben étvágytalanság gyötörte, a rosszullétek nem múltak, a médiából pedig arról értesült, hogy halálhoz vezethet a megbetegedés.

„Nem volt lázam, csak folyamatos hőemelkedésem, és folyton izzadtam: napi négyszer, ötször úgy verejtékeztem, mintha egy vödör vízzel öntöttek volna le” – részletezte a tünetei a fiatalember, akit a hát- és fejfájás végigkísért a kórházi kezelések során. A nehézkes talpra állást orvosai azzal indokolták, hogy gyenge az immunrendszere. Ezzel a magyarázattal azonban nem volt megelégedve, hiszen tudomása szerint karbantartja a szervezetét, ezért a 40 napos kellemetlenségért inkább a gyógyszeres kezelést okolja. Az ugyanis megannyi mellékhatással jár, és a tünetei nehezen kezelhetőek, több rosszat eredményeznek, mint amennyi hasznot – jegyezte meg.

A kétkedőknek azt üzeni, létezik a koronavírus, csak nem az a „halálesetes fajta”, inkább olyan, mint „egy kétszeresére nőtt meghűlés, amely nagyon legyengíti az embert”. Visszagondolva örül annak, hogy 40 napot kellett kórházban eltöltenie, mert így nem tudott senkit sem megfertőzni; ugyanis legnagyobb félelme az volt, hogy a szovátai lakóközösség több tagját is bajba sodorja.

Mint megtudtuk, a hosszan tartó gyógyulásának jócskán akadtak negatív következményei is, ugyanis hazaérkezése után további két hétig zavart volt, nehezen viselte a nagy tömeget, nem ismerte az üzletek vírus elleni védekezési szabályait, és tehetetlenül járt-kelt a városban – idézte fel Gál Csaba, aki azóta már jól van, továbbra is sportol, hogy az immunrendszerét erősíthesse.

(Nyitókép forrása: MTI)








EZT OLVASTA MÁR?

X