Nem felelt meg számukra az állami oktatás, ezért gondoltak egy nagyot, és belevágtak az otthonoktatásba: hosszú évek óta maguk tanítják gyermekeiket, de nem a négy fal közé zárva öntik beléjük a tudást. Ellenkezőleg: szélesebbre tárták előttük a világot, és az iskolai tanórák helyett kirándulnak, részt vesznek az élet történéseiben. Gyermekeik nyitottak, beszédesek, kreatívak, önellátók, sok baráttal, saját véleménnyel és rengeteg új ötlettel. Van hátránya az otthonoktatásnak? Bárkiből lehet magántanuló? Ferencz Gyöngyössy Gyöngyvér Noémi csíkszeredai otthonoktató szülőt kérdeztük.

Miért döntöttél úgy, hogy inkább otthoni oktatásban részesíted gyermekeidet?

Én is az állami rendszerben dolgoztam, és azt tapasztaltam, hogy a gyermekek többsége vagy kudarckerülővé, vagy teljesítménykényszeressé válik az iskolai nyomás következtében. Mivel a romániai tanintézmények többsége még mindig a mennyiségi oktatásra törekszik, ilyen keretek között a minőségi oktatás nehezen vagy egyáltalán nem valósulhat meg. A nagy létszámú osztályok sem teszik lehetővé, hogy az oktatás minőségére is odafigyelhessen a pedagógus, és sok fölösleges dolgot kell megtanítani a gyermekeknek, mindamellett, hogy nem is gyermekközpontú az oktatás: pontosan ők vesztődnek el ebben a folyamatban, olyan, mintha az iskolán kívül rekednének, pedig nekik és értük volt gyakorlatba ültetve a tanítás. Mivel központosított az oktatási rendszerünk, kevés szabadkezet adnak ahhoz, hogy a pedagógus kreatív maradhasson, kibontakozhasson és a gyermekekhez is lehajolhasson.

Már pedagógusként éreztem, hogy bármit megtehetek azért, hogy a gyermekek számára élmény lehessen az oktatás, én csak egy tanító vagyok a több ezer közül: tudtam, ahhoz, hogy valami változhasson a rendszerben, belülről kell érkeznie a változásnak, és ahhoz nagyon sok ember akarata szükséges. Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni magamból, és láttam, hogy a körülöttem lévők is törekednek a gyermekcentrikus tanításra. Akkor éreztem igazán, hogy lépnem kell, amikor a nagyobbik lányunk iskolába ment.

Gyermekünk még az előkészítőt és az első osztályt a romániai oktatási rendszerben végezte, és ugyanazokat a „tüneteket” fedeztem fel nála, amit pedagógusként más gyermekeknél is tapasztaltam: hajtotta magát, annyira lefoglalta a tananyag, hogy azokra a tevékenységekre, amelyek valójában szárnyakat adtak volna neki, nem jutott ideje. Folyamatosan meg kellett felelnie valaminek, annak ellenére, hogy a családban nem vártuk el tőle, hogy első tanuló legyen; mégis mindenben tökéletesen akart teljesíteni. Máig érezhető ez benne: a sporthoz is hatalmas igyekezettel viszonyul, de most már legalább azt teheti, amit szeret, és abban teljesíthet, amit a későbbiekben hivatásának akar. Rá tudtunk érezni, hogy mi az, amihez ragaszkodnak, ami valójában foglalkoztatja őket, és a többi leckéből pedig csak egy alapot biztosítunk nekik, de nem kérjük tőlük, hogy mindent magukba szippantsanak.

Hogyan képzelheti el a laikus az otthonoktatást? Különböző tanárok járnak a csemetékhez, vagy az egyik szülő minden tantárgy tanítója?

Amit nem tudunk, arról kérdezünk, segítséget kérünk. Az otthonoktatás nem azt jelenti, hogy egyedül a szülőnek kell oktatnia az otthontanuló csemetét. Ha körülnézünk, már csak a családban is különböző beállítottságú személyekre lelhetünk, akik saját tudásuknak megfelelően foglalkozhatnak az otthontanuló matematikai, nyelvi készségeivel, és más kreatív fejlesztéssel is. A családtagok egymást kiegészítik, de ha mégis előfordul, hogy valamihez egyik családtag sem ért, akkor szégyen nélkül kell azt felvállalni, és nyugodtan lehet másoktól is segítséget kérni.

Mindig azt mondom, ha egy család belevág az otthonoktatásba, tartsa szem előtt, hogy lesz, amit nem fog tudni megtanítani, úgy átadni, ahogyan a gyermeknek szüksége van rá. Ilyenkor bevonhatnak a folyamatba egy olyan személyt, aki az adott témában jártas. Például, ha szülőkként nem tudunk hangszeren játszani, akkor nyilvánvaló, hogy nem is tudjuk megtanítani rá a gyermekeinket, és ugyanez történik a sporttal, a tánccal is. Ha azt akarjuk, hogy gyermekeink kreativitása minél inkább kibontakozhasson, akkor támogatnunk kell őket abban, hogy minél több olyan csoporthoz csatlakozhassanak, ahol a különböző tevékenységeket kipróbálhatják, elsajátíthatják.

A nagyobb lányom most már nyolcadikos, de az elmúlt évek folyamán egyszer sem találkoztunk olyan problémával, amelyet külső segítséggel kellett volna megoldanunk. Sem matematikából, sem kémiából, sem fizikából, sem történelemből, sem földrajzból – de ha mégis elakadnánk, biztosan kérnénk segítséget másoktól. Viszont a hétköznapokban olyan helyekre járnak el a gyermekeink, ahol délutáni foglalkozások keretében kiszélesedik előttük a világ: zeneoktatás, hangszeroktatás, sport, tánc, kézműves foglalkozások várják őket, és ezek mellett, ha másmilyen ágak iránt is érdeklődnek, támogatjuk őket abban, hogy megtapasztalhassák a különféle programokat.

A szülőnek rugalmasnak kell lennie, és fő szempont az, hogy ha valaki otthon akarja oktatni a gyermekét, akkor törekednie kell arra, hogy ne bezárja a világot a csemete előtt, hanem minél szélesebben tárja ki azt. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki tudja megvalósítani, de a szűk környezetünkben is nagyon sok csodálatos dologban lehet része a gyermeknek, ha a szülő nem becsukja, hanem a kíváncsiságának megfelelően kezdi nyitogatni előtte a kapukat. A világ részévé kell válnia a gyermeknek, nem pedig külső szemlélőjévé, és ezt kell előtérbe helyezniük a szülőknek.

Tehát gyermeke nem válogatja… Bármelyiküknék hasznosítható az otthonoktatás?

Más apróságokat is otthon oktatva lehetne helyesen nevelni: nem hatékony, hogy mindent legyúrunk a torkukon, fontosabb, hogy mindenből egy jó alappal indíthassanak, és azt erősítsük meg bennük, amiben tehetségesek, amihez hozzáértéssel közelítenek. A lényeg, hogy minél több tapasztalatot szerezhessenek. Én ezt úgy oldom meg, hogy folyton változatos eszközöket biztosítok számukra, emellett rengeteget társasjátékozunk, és a játékon keresztül ivódik beléjük a tudás. Az otthonoktatás egyik előnye a kreativitás: a gyermekeim bármit kitalálnak, és igyekeznek megalkotni hozzá a saját eszközeiket.

Ennyi előny mellett nem akadnak azért hátrányai is az állami oktatással szemben? Ott van például a szocializálódás: a többség azt gondolja, csendesek, nem tudnak társaságban megnyílni azok a gyerekek, akik nem osztályközösségben szocializálódtak.

Mi nem érezzük hátrányát, mert a gyermekeink sokat járnak társaságba, felnőttek és gyermekek közé, úgy, hogy ők választhatják meg, hová szeretnének menni. Az iskolában sok a gyerek, ott gyermekközösségben lehetnek – általában ezt írják a számlájára az otthonoktatásnak. De gondoljunk csak bele, az iskolában saját korosztályukkal érintkeznek, holott ahhoz, hogy minden emberrel megtalálhassák a közös hangot, szükséges, hogy idősökkel, fiatalokkal, különböző stílusú személyekkel kerüljenek kapcsolatba.

Szülőként bőven lehet azt nyújtani a gyermekeknek, amit az iskola ad. Főleg, hogy általában a plusz tevékenységekre vágynak a gyerekek, és azt az otthontanulás mellett is megtapasztalhatják, és az iskola felszámolásával a legtöbb stresszfaktor megszűnik az életükben. Kimondottan kommunikatívabbakká, nyitottabbakká váltak a csemetéink, és folyton van valami ötletük: bárhová megyünk, kitalálnak valamit, újdonságokkal teli programokat szerveznek, és könnyen megtalálják a hangot a gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt.

Hogyan működik az otthonoktatás? Mi a törvényes háttere Romániában?

Romániában szerencsére nem szabályozza törvény az otthonoktatást. Ha elkezdenék szabályozni, akkor nem mehetne ilyen könnyedén. Mivel az országban iskolakötelezettség van, az is elegendő, hogy a gyermekek be legyenek íratva egy iskolába, és máris megvalósulhat az otthonoktatás. Nem kötelező, hogy romániai tanintézménybe írassák gyermekeiket a szülők, ezért is van, hogy a legtöbb otthontanuló vagy amerikai, vagy magyarországi iskolákba van bejegyezve.

A gyermekeknek így van részük képességvizsgában, érettségiben?

Lehetőség van arra, hogy nemzetközi érettségit tegyenek le, vagy arra is, hogy az utolsó években digitális oktatásba iratkozzanak, és az érettségit úgy szerezzék meg. Nyolcadik végén pedig nem kell vizsgázniuk, mert 12. osztályig otthon tanulhatnak.

Felsorolnál néhány módszert, kreatív tanulási, tanítási technikát, amit alkalmaztok egy-egy lecke elsajátítása során?

Van egy éves tantervünk, és a magyarországi tankönyvkiadó könyveit használjuk, de nincs merev programunk. Úgy vallom, hogy az egész élet egy tanulási folyamat, ezért aztán, ha jó idő van, és nekünk kirándulni van kedvünk, nem fogunk bent ülni a házban, hogy tanulhassunk, ezt egy esős napon is megtehetjük.

A gyermekeim hétköznapi rutinja abból áll, hogy reggel felkelnek, reggeliznek, elvégzik a ház körüli teendőiket, és utána vágnak bele a tanulásba. Általában ők választják meg, hogy melyik nap mit szeretnének tanulni. Minden tankönyvükhöz kapcsolódik online felület is, ahol különböző háromdimenziós kiegészítő anyagokat találnak, vagy hanganyagokból, filmecskékből okulhatnak. Érdekessé válik számukra a tanulás, és ha még ezen kívül is érdekli őket a téma, akkor hozzákapcsolunk eseményeket.

Sokat utazunk, sokat beszélünk bizonyos történésekről, és ha a hétköznapokban találkozunk egy helyzettel, azt is a tanulási folyamatba építjük be. Például, ha a történelmet tanuljuk, akkor a magyarságtörténelem alapjait úgy kezdjük, hogy a mondák, a legendárium átböngészése után elutazunk Ópusztaszerre, és ott tüzetesen megnézünk mindent. Emellett az Őseink nyomában című társasjátékot is gyakran elővesszük. Ahhoz, hogy a földrajzot is kellőképpen elsajátíthassák, mindig figyelünk arra, hogy amikor utazunk, sokat beszéljünk arról, merre járunk, melyek a jellegzetességei az útvonalunknak, és ehhez – hogy a matematika se maradjon ki – számításokat kapcsolunk. Projektszerű az egész tanulási folyamat: elindulunk, utazunk, egy ország felé tartunk, és amit csak látunk, arról beszélgetünk. Népekről, betelepítésről, népviseletről, építészetről mesélünk egymásnak, és mindig beiktatunk olyan pontokat, amiket a megértés érdekében föltétlenül látniuk kell gyermekeinknek. Közben területeket, kerületeket számítgatunk, a tavak mellett vízmennyiségről csevegünk, és a gyermekek agya a teljes kirándulás alatt munkálkodik.

Az elméletet is elsajátítjuk, vannak olyan napjaink, amikor képleteket tanulunk, de mindig vigyázunk arra, hogy az elméletet gyakorlatba ültethessük: kimegyünk egy földre, a parkba vagy az útra, és ott méregetünk addig, amíg megértik, miről szól például a kerület vagy a terület. Ha ők mérhetik le, akkor jobban megértik, több mindenhez kapcsolhatják, és könnyebben rögzül, mert több tapasztalatuk van az adott „leckével” kapcsolatosan.

Facebook-csoportokból visszaköszön, hogy az utóbbi időszakban többen kezdtek érdeklődni az otthonoktatás felől. A járványhelyzet több otthontanulóval bővíti a mozgalmatokat, valóban megnövekedett a jelentkezők száma?

Vannak, akik megijedtek attól az otthonoktatástól, amit a vírushelyzet idézett elő. De az a fajta online otthontanulás nem téveszthető össze azzal az otthonoktatással, amit mi művelünk. A karanténos oktatás merev volt, rengeteg terhet rótt a szülőkre, nem tudták úgy végezni feladataikat, ahogyan mi, akik már évek óta benne vagyunk, mert újra meg kellett felelniük valaminek, jelen esetben a rendszernek.

Viszont voltak olyanok, akik ennek köszönhetően láthattak rá, hogy ha ők foglalkoznak saját gyermekeikkel, mennyivel nyitottabbá válnak a csemeték, és sokkal könnyebben bontakoznak ki, mint akkor, amikor állami iskolában próbálnak helytállni. Vannak új jelentkezők, akik a járványhelyzet tapasztalatai miatt döntöttek úgy, hogy megpróbálják az otthonoktatást, többen kértek már segítséget tőlünk.

A beszélgetések során nyomatékosítjuk, hogy nem mindenkinek való az otthonoktatás, és ahhoz, hogy belevághassanak, a család összes tagjának egyet kell értenie abban, hogy az otthonoktatás eredményesebb, mint az állami. Ha az apa, az anya vagy a gyermek kételkedik, jobb, ha meg sem próbálják. Pontosan ezért nem ajánlott bárkinek: ha valaki fél, akkor jobb, ha nem tanít otthon. Az otthonoktatás elsőszámú szabálya az, hogy nem szabad félni, fel kell vállalni a gyengeségeket, azt, hogy nem tudhat mindent a szülő, és egyszerűen, játékosan, lazán kell közelíteni felé, mert, ha félelemből teszi a szülő, akkor nem tesz jót gyermekének azzal, hogy kiveszi az állami oktatásból.

Egyszerűen csak gondoljunk vissza: ezelőtt párszáz évvel mindenki otthon tanult, akkor az állami iskola minősült volna kuriózumnak. Tehát nem új keletű dolog, nem is ördögtől való, csak az államosított rendszerrel megszűnt létezni.

(Címoldalas illusztráció forrása: Pexels)