Kávé világnapja: íme 5 tudományos érdekesség kedvenc italáról
Legyen ütős, habos, gyümölcsökkel, fűszernövényekkel ízesített vagy egyszerű, a kávé közkedvelt ital. Világnapja kapcsán –amelyet szeptember 29-én ünnepelnek az élénkítő hatásáért, aromájáért rajongók – a marieclaire.hu portál összegyűjtött öt olyan tudományos tényt a feketéről, amit eddig kevesen ismerhettek.
- Meghatározza a csésze alakja
A tudósok bizonyítékot találtak arra, hogy a csésze vagy bögre alakja meghatározza, milyen kávéra számítanak a fogyasztók: 309 személyt vontak be kutatásukba Kínából, Kolumbiából és az Egyesült Királyságból. A kísérletben 8 különböző típusú kávésbögre fényképét mutatták a résztvevőknek, akiknek rá kellett mutatniuk, mennyire zamatos, keserű vagy édes kávét várnak az adott csésze láttán. A résztvevők országtól függetlenül úgy nyilatkoztak, hogy a kisebb, keskenyebb pohárról az aromásabb, keserűbb kávé jutott eszükbe, míg a szélesebb csészéről az édesebb kávéra asszociáltak.
- Jót tesz a bőrnek
A kávéból kinyert koffein jó hatással van a bőrre, csökkenti a gyulladást, halványítja a szem alatti karikákat, és segít a narancsbőr felszámolásában is. A koffein mellett a kozmetikumokban a kávét és a kávésavat is előszeretettel használják, előbbi szuper antioxidáns, utóbbi pedig frissíti és ragyogóvá teszi a bőrfelszínt.
- Hozzájárulhat a fogyáshoz
Sarah Flowers táplálkozási szakértő szerint a reggeli kávé a fogyókúrát is elősegítheti. Ha a napot egy nagy bögre kávéval kezdi a fogyókúrázó, nemcsak a koncentrációs képességét és éberségét turbózza fel, hanem az anyagcseréjét is beindítja, ami hozzájárulhat az eredményes fogyáshoz.
- Inkább forrón, mint hidegen
Egy friss kutatás bebizonyította, hogy a forró kávéban több antioxidáns található, mind a hidegben. Ennek ellenére a hideg kávénak is megvannak a maga előnyei: bár alacsonyabb mennyiségű antioxidáns található benne, a gyomor számára mégis jobb, ugyanis kevesebb savat termel.
- A kávé a hosszú élet titka
Egy amerikai és egy európai kutatás is arra jutott, hogy a kávé rendszeres fogyasztása meghosszabbíthatja az emberi életet – mindegy, hogy méregerős feketéről, tejhabos lattéról vagy egy csésze koffeinmentes kávéról van szó. A kutatásokban megállapították, hogy a kávéfogyasztók különösen ellenállónak bizonyultak a szívbetegségekkel és a tüdő betegségeivel szemben, de általánosságban is elmondható, hogy hosszabb ideig élnek.
- 33266 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33268 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33268 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33270 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33271 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33271 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni