Megunta a fahéjas-narancsos forralt bort? Íme 8 recept a különleges ízesítéshez


-A A+

Lassan itt a forralt bor szezonja, és az alap fahéj-szegfűszeg-narancs kombináción túl más ízesítésekkel is kísérletezhet az ember, hiszen egyéb fűszerek, gyümölcsök és további alkoholos italok is különlegessé tehetik a hideg évszak népszerű itókáját. Az nlc.hu portál különböző országok forralt borainak receptjét gyűjtötte össze.

A forralt bor készítésének aranyszabálya, hogy a bort nem kell valóban felforralni, hiszen akkor elillan az alkoholtartalma. Az előzetesen összekevert, áztatott hozzávalókat még hidegen kell hozzáadni a bor negyedéhez, majd ezután ajánlott melegíteni. Amint gyöngyözni kezd, hozzáönthető a maradék bor, majd szükséges még melegíteni, de legfeljebb csak 60-70 fokra, hogy még a forráspont alatt maradhasson az ital. Ha már az egész gyöngyözik, el is zárható alatta a tűz, és jó, ha hagyja még néhány percig állni.

Emellett azt is fontos szem előtt tartani, hogy a boron kívüli hozzávalókat még főzés előtt alaposan össze kell keverni. Ahol ezek között folyékony hozzávaló (pálinka, brandy, Cointreau) is akad, érdemes 20-30 percig abban áztatni a fűszereket, hogy az ízek még jobban összeérjenek. 

Tüzes spanyol

  • 1 üveg száraz vörösbor
  • 1 mandarin héjával, szeletelve
  • 4 csík citromhéj
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 fahéjrúd
  • 1 vaníliarúd, felezve
  • 1/4 bögre brandy 
  • 1 teáskanál szerecsendió

Német stílusban

  • 1 üveg száraz vörösbor
  • 1/4 bögre cukor
  • 1 csillagánizs
  • 1/2 citrom, szeletelve
  • 3 szem szegfűszeg
  • 3 szem kardamom 

A svéd 

  • 1 üveg száraz vörösbor
  • 3 dl brandy vagy pálinka
  • 25 egész szegfűszeg
  • 10 fahéjrúd
  • 1/2 bögre mazsola
  • 1 bögre reszelt mandula
  • 1 teáskanál kardamommag
  • 2 bögre cukor
  • 1 narancs héja

Rózsaszín

  • 1 üveg száraz rozé 
  • 1/2 grapefruit
  • 1/4 bögre cukor
  • 6 szegfűbors vagy szegfűszeg 
  • 1-2 egész csillagánizs
  • 1 fahéjrúd
  • 1 teáskanál rózsaszín bors
  • Egy kis darab nyers, szeletelt gyömbér
  • 1/4 bögre Cointreau

Fűszeres portugál

  • 1 üveg gyümölcsös zamatú vörösbor
  • 1 citrom
  • 1 fahéjrúd 
  • 6 szegfűbors vagy szegfűszeg
  • 2 egész csillagánizs
  • 1/2 teáskanál fekete bors
  • 3 szárított babérlevél
  • 1/4 csésze brandy vagy pálinka
  • 1/2 szerecsendió reszelve
  • néhány csipet szárított rozmaring 

Kleopátra elixírje

  • 1 üveg könnyű fehérbor
  • 4 ág zsálya 
  • 3 ág menta 
  • 3 füge apróra vágva
  • 10 szegfűszeg

Merész csípős

  • 1 üveg száraz vörösbor 
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csillagánizs
  • 1 kisebb fahéjrúd
  • 3 szegfűbors
  • 2 kardamomhüvely, kissé megnyomkodva
  • 1/s vaníliarúd felhasítva és kikaparva
  • 1-3 szárított chili, ízlés szerint

Az ókori római 

  • 1 üveg száraz vörösbor
  • 10 szál sáfrány
  • 1/2 darab gyömbér apróra vágva
  • 1/2 teáskanál kardamommag
  • 1/4 csésze méz

 








EZT OLVASTA MÁR?

X