November 19. nemzetközi férfinap, vécé-világnap és Szent Erzsébet napja – van összefüggés közöttük?
„Ha Erzsébet megrázza a pendelyét, karácsonykor havazni fog” – tartja a népi hiedelem. November 19. a tél kezdetét jelenti a magyar népi kultúrában, világszerte azonban a nemzetközi férfinapot és a vécé világnapját is ekkor ünneplik: míg a férfinap a nemek közötti egyenlőségre, a fiúk és férfiak egészségére, illetve a szűrővizsgálatok fontosságára figyelmeztet, addig a vécé világnapja rámutat arra, hogy napjainkban, illemhely hiányában még mindig több millió ember végzi természetben a dolgát, és a szennyvíz kezelésének hiányosságai miatt rengetegen veszítik életüket.
Szent Erzsébet a katolikus egyház egyik legkiemelkedőbb női alakja: november 19-én szentmisékkel tisztelegnek a „szegények jótevőjeként” ismert szent előtt. A népi hiedelem szerint, ha „Erzsébet megrázza a pendelyét, karácsonykor havazni fog”, ugyanis „Szent Erzsébet napja a tél erejét szabja”. A gazdák úgy tartották, ha ezen a napon esőzések köszöntenek be, akkor nem kell félniük a téli zimankótól, ugyanis lágy, erős hidegtől és fagyoktól mentes tél várható.
A földművesek számára szintén jelentőséggel bírt a nap: határidő volt, ekkorra kellett befejezniük az őszi búza vetését, illetve az állatokat is be kellett terelniük a legelőkről: „Erzsébet, Katalin havat szokott hozni, a bitang marhákat, jászolhoz kötözni” – ezzel a mondással ösztönözték egymást november 19-én a parasztemberek.
A magyarok népi hiedelmei mellett azonban világszerte komolyabb kérdéseket is felvet november 19. A nemzetközi férfinapot először 1999-ben tartották meg az ENSZ támogatásával, ami nagy népszerűségnek örvendett, hiszen az Amerikai Egyesült Államok, Európa, Afrika, Ázsia és a Karibi térség is csatlakozott a kezdeményezéshez. „Ez egy kiváló ötlet, ami a nemeknek egyensúlyt adhat” – vélekedett róla az UNESCO. Azóta a nemzetközi férfinapot minden év novemberében megszervezik, átlagosan hatvan ország csatlakozik az ünnepléshez, amelynek fő célja a férfiak és fiúk egészségére való összpontosítás, a nemek közötti kapcsolatok feljavítása, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása és a pozitív férfi szerepmodellek kiemelése.
A férfinap olyan társadalmi problémákra világít rá, mint a magas férfi öngyilkossági arány, a fiúk és férfiak előtt álló oktatási kihívások, a férfi egészség, a rövidebb várható élettartam, a munkahelyi balesetek és halálesetek száma, a marginalizálódás, a férfi nemi erőszak áldozatai, az új apák és elválasztott apák elé gördülő kihívások, a családon belüli bántalmazás, a kényszerházasság, a bűncselekmények, a kísértés és rabszolgaság áldozatai és túlélői, a férfiak, fiúk és apák negatív ábrázolása.
A vécé világnapja, hasonlóan a nemzetközi férfinaphoz, társadalmi problémákat hangsúlyoz. Az ENSZ 2013-ban minősítette világnappá az ázsiai Toalett Világszervezet WC-napját. Céljuk a globális higiéniai válságra való figyelmeztetés volt, ugyanis a higiéniai szabályok betartása és a szennyvízkezelés számos országban máig elérhetetlen. Ennek kapcsán, illemhely hiányában milliónyi ember végzi dolgát a természetben, ami a szennyvízkezelés megvalósíthatatlansága miatt szintén milliók halálát követeli. Fertőzéseket, megbetegedéseket idéz elő, megközelítőleg 862 millió embert érint a probléma, ők azok, akiknek semmiféle toalett nem áll rendelkezésükre.
A vécé világnapjával azt próbálják a köztudatba vésni, hogy a világ népességének mintegy 60 százaléka, azaz 4,5 milliárd ember nem rendelkezik otthonában saját WC-vel, illetve nem fér hozzá olyanhoz, ami az ürülék kezelését biztonságossá tenné. Emellett a világon keletkező szennyvíz 80 százaléka kezelés és tisztítás nélkül ömlik a természetbe, ami annyit tesz, hogy 1,8 milliárd ember olyan ivóvízhez jut, ami nincs kellőképpen megtisztítva, és csupán a világ 39 százaléka, vagyis 2,9 milliárd ember él biztonságos higiéniai körülmények között, és évente 842 ezer ember hal meg szennyvíz okozta fertőzések következtében.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni