Tovább élnek azok a nagyszülők, akik rendszeresen vigyáznak az unokákra
A National Health Service kutatása szerint a gondoskodó nagyszülők tovább élnek, mint azok, akik nem veszik ki részüket az unokázásból. Ha egészségi állapotuk engedi, és elvállalják, bátran bízhatja a szülő csemetéit az idősebbekre, hiszen amellett, hogy a család hasznos tagjának érezhetik magukat, kutatások kimutatták, hogy unokáik révén életük is hosszabb lehet, írja a femina.hu portál.
A kutatás több mint 500, 70 év feletti idős ember bevonásával készült Berlinben. Az alanyokat három csoportra osztották: olyan nagyszülőkre, akik gyakran gondoskodtak az unokáikról, olyanokra, akiknek volt, de nem találkoztak gyakran az unokáikkal, valamint olyan idősekre, akiknek nem voltak unokáik.
1990 és 2009 között kétévente megvizsgálták az idős emberek egészségügyi állapotát, és azt találták, hogy azok az idősek, akik rendszeresen vigyáztak a kicsikre, 37%-al tovább éltek, mint azok a nagyszülők, akik nem vették ki részüket az unokázásból, vagy mint azok, akiknek nem voltak unokáik. A nagyszülő-unoka kapcsolat azonban nem csak a nagyszülők miatt fontos, hiszen mindkét fél életéhez rengeteg pozitívumot tesz hozzá.
Jobb lesz a fizikai állapotuk is
Ha a nagyszülőnek szoros kapcsolata van az unokával, az pozitívan hat a szellemi és fizikai állapotára egyaránt. Közös programokat szerveznek, együtt játszanak, mesét olvasnak, sütnek vagy barkácsolnak, így az unoka szellemileg és testileg is fitten tartja a nagyszülőt, aki pedig bölcsességével, nyugalmával, szeretetével pozitívan hat az unokák fejlődésére.
A nagyszülő részben tanár, részben a legjobb barát, egy cinkostárs, akihez a lurkó bármilyen probléma esetén azonnal fordulhat. Kapcsolatuk olyan szociális készségek fejlődését segíti elő, mint a gondoskodás, vagy az empátia, de kutatások azt is kimutatták, hogy a nagyszülőkkel közösen töltött idő nagyban tudja javítani a gyerekek boldogság- és elégedettségérzetét is, valamint az unokák döntő többsége elkötelezettebbé válik a tanulmányaiban is.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni