„Megelőzni sokkal könnyebb…” - dr. Kiss-Lőrincz Géza fogorvossal beszélgettünk


-A A+

Mennyire féljünk a fogorvosi széktől? Vagy itt is tartja magát a mondás, miszerint a szépségért meg kell szenvedni? Mármint ha szép mosolyt akarunk… Egyáltalán hol kezdődik a fogainkra és a szájhigiéniára való odafigyelés? Sorozatunkban dr. Kiss-Lőrincz Gézával, a kolozsvári  Biodental Implant fogorvosi klinika főorvosával beszélgettünk egészségtudatosság, fogszabályozás, esztétikai fogászat és más hasonló „fogas” kérdésekről.  Ezúttal a megelőzés fontosságát jártuk körül.

Mikor és hogyan került kapcsolatba a fogorvosi szakmával, és azon belül mi a szakterülete?

Az érdeklődést a szülői házból hoztam, a szüleim irányítottak erre a pályára még a 90-es évek elején. 1998-ban fejeztem be a fogtechnikumot, majd 2004-ben a fogorvosi egyetemet. Már az egyetemi évek alatt rendelőben gyakornokoskodtam, majd egyetem után egy év hivatalos gyakornoki év következett, amit egy iskolában töltöttem. Ezt követően 2005-ben megnyitottam a saját rendelőmet, és azóta – lassan már tizenhárom éve – itt dolgozom. Az évek során haladtunk előre, és miközben a szakágak is egyre jobban elváltak egymástól én az implantológiánál (fogbeültetés, fogpótlás) maradtam.

A páciensei köréből mennyien járnak megelőző kontrollvizsgálatra és mennyien vannak azok, akik már kimondottan kezelések miatt keresik meg?

Az esetek többségében az embereket inkább a fájdalom űzi a rendelőbe. Akkor jönnek, amikor már biztos a baj. Nálunk még mindig tartja magát az a felfogás, hogy a fogorvostól félni kell. Ameddig csak lehet kitoljuk, hogy a fogorvos székébe kerüljünk. Ennek ellenére azt vettem észre, hogy az utóbbi időben már nálunk is egyre inkább kezd teret hódítani az a tendencia, hogy igenis fontos a prevenció, a megelőző kontrollvizsgálat.

Tisztázzuk akkor, mit is jelent a megelőzés? Mi minden tartozik ide? Egyáltalán mennyi múlik rajtunk?

Ez egy összetett kérdés. Mindenképpen a legalább félévente elvégzett kontrollvizsgálat, amelynek során még a legkisebb foghibák, apró lyukak is felfedezhetőek. Rajtunk is sok múlik természetesen. Elsősorban a megfelelő szájhigiénia, amibe beletartozik a tökéletes fogmosás, és persze az egészséges életmód, kiegyensúlyozott étrend. Ma már az elektromos fogkefék széles apparátusából válogathatunk, aminek mindegyike az apró, láthatatlan fogzugokba is eljut, ezáltal különösen alapos fogmosást biztosít. A modern technika ebben a tökéletes fogmosásban a segítségünkre van.

A kontrollvizsgálatokon mit vehet észre a fogorvos?

A fogorvos olyan elváltozásokat is felfedezhet, amiket mi otthon a tükör előtt nem láthatunk meg. Apró pontszerű lyukakat a fogzománcon, elszíneződéseket, fogzugokban megtelepedett fogkövet – hogy csak néhányat említsek.

A fogkő-eltávolítás mennyire fontos a megelőzés szempontjából?

Rendkívül fontos. Manapság elterjedtek azok a reklámok, amelyek arról akarnak meggyőzni, hogy elég egy megfelelő fogkrém, és a fogínyvérzés megszüntethető. Ez azért nem így van. A fogínyvérzés már egy tünet, hogy baj van. A fogkő ugyanis sérti a fogínyt, így a fogíny állandó irritációnak, gyulladásveszélynek van kitéve. Igenis el kell jönni, és le kell szedetni a fogkövet, ami sok más fogbetegség melegágya lehet.

A prevenció a gyerekek esetében különösen fontos. Mit tehetnek a szülők?

A szülők felelőssége alapvető ebben a kérdésben. Az élet egyéb területein is folytonosan védjük, neveljük, felkészítjük gyerekeinket a rájuk váró kihívásokra. Miért lenne ez másképp a fog- és szájhigiénia területén? A kicsiket már hároméves kortól rá kell szoktatni a helyes fogmosásra, hogy aztán a későbbiekben napi rutinná váljon.

Elképzelhető, hogy ha a tejfogak már szuvassá válnak, az azt váltó maradandó fogak már sérülékenyen bújnak ki?

Nem a szuvasodás tevődik át a tejfogról a maradandó fogra, hanem a kialakult viselkedést visszük tovább. Tehát ha a gyerek már egész kicsi korban nem szokja meg a mindennapos alapos fogmosást, erre később, tizenéves korában sem lesz igénye. Így már fiatalon megjelennek a szuvas fogak, pedig ez elkerülhető lenne.

A fogorvosok, a rendelők is sokat tehetnek azért, hogy vonzóvá tegyék a gyerekek számára a fogorvosi vizsgálatokat. Ahogy itt körülnézek a rendelőben, a barátságos zöld szín dominál, sok a virág, nincs idegeskedés, stressz.

Mindenképpen. Igyekszünk vonzó, barátságos környezetet biztosítani, játékosan viszonyulni kis pácienseinkhez. Da ha otthon a gyerek azt látja, hogy a szülők nem szívesen hozzák el ide, vagy egyfajta büntetésként, „ha rossz leszel, elviszlek a fogorvoshoz” alapon viszonyulnak hozzánk, a gyerek alapjában véve félni fog.

Van-e olyan speciális élethelyzet, ami különös odafigyelést kíván?  Gondolok itt a várandós kismamákra.

Igen, jó, ha még a várandósság előtt a leendő kismama rendbe teszi a fogait. Viszont a terhesség alatt is lehet fogászati kezeléseket végezni a várandósság bizonyos periódusában. Egészében minden életkorban fontos az odafigyelés, amibe beletartozik a legalább fél éves kontrollra járás, az együttműködés a fogorvos és a páciens között és az egészségtudatosság. Megelőzni sokkal könnyebb, mint a már megjelent bajt orvosolni.








EZT OLVASTA MÁR?

X