Közös hullámhosszon – a 15. kolozsvári Ember–Állat Interakciójának Napján jártunk


-A A+

Az többnyire ismert, hogy az állatok jó hatással vannak az emberek közérzetére. De azt talán kevesebben tudják, hogy az erre speciálisan kiképzett négylábú a beteg, sérült vagy mássággal küzdő gyerekeknek valódi terápia lehet. Erdély-szerte is számos szervezet foglalkozik állatterápiával, a 15. kolozsvári Ember–Állat Interakciójának Napján ezeket is népszerűsítették.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem az Agrár- és Állatorvosi Egyetemmel közösen 15. alkalommal szervezte meg az Ember–Állat Interakciójának Napját (ZIOA – Ziua Interactiunii Om-Animal), március 1-jén, csütörtökön 9–14 óra között. Az idei eseménynek a pszichológiai és Neveléstudományi Kar épülete (Sindicatelor/Patak utca 7. szám) volt a helyszíne. A rendezvény azzal a céllal indult, hogy az ember–állat közti viszonyt erősítse, felelős hobbiállattartásra buzdítson. A mostani délelőtt programjai között szerepelt interaktív előadás, állatasszisztált gyermekfoglalkozás, terápiás állatokkal való ismerkedés, viselkedési tanácsadás, állatlélektani tanfolyam.

Az idei esemény habár zárt térbe szorult, azért a tavasz jegyében zajlott. Belépve az épületbe mindenhol színpompás márciuskák, ékszerek kavalkádja várta a látogatókat. A kiállításon lehetőség volt a szervezetek standjainál vásárolni, adományozni, az adományokért cserébe pedig egy-egy mutatós kézműves ékszert vagy márciuskát kaphattunk. Így a vásárlás révén is, tehettünk  valamit a felelős ügyeket felkaroló szervezetekért. A rendezvényen előadásokra is sor került, például Alina Rusu egyetemi előadótanár, szervező bevezette a hallgatóságot az állatpszichológiába, majd a korábbi rendezvényekről láthattunk egy hangulatos beszámolót.

Mindegyik előadás telt házas volt, de a délelőtt igazi sztárjai a kutyák voltak. A rögtönzött agility és ügyességi bemutatókon tolongtak a kicsik és nagyol. A gyerekek ösztönös természetességgel mennek oda a kutyákhoz, simogatják őket, mintegy kicsiben is megmutatva, mennyire egy hullámhosszon van ember és kutya. Az érdeklődők azt is kipróbálhatták, milyen, ha egy vakvezető kutyára bízza magukat, de kérhettek tanácsot, vagy éppenséggel be is jelentkezhettek egy-egy állatterápiás kezelésre. Aki csak nézelődni akart, egy állatos programon részt venni, az is elgyönyörködhetett a fegyelmezett, szakmai öntudattal dolgozó négylábúak showjában.








EZT OLVASTA MÁR?

X