Így készítsen kokárdát


-A A+

Korábbi cikkünkben már megírtuk, milyen a szabályos kokárda. Március 15. közeledtével azt is bemutatjuk, hogyan készítheti el otthon, egyszerűen, csupán negyed óra alatt.

Szükségünk lesz 30 cm nemzeti színű szalagra, cérnára, tűre, biztosítótűre és ollóra. Ha a boltban nem találunk piros–fehér–zöld szalagot, vásároljuk meg külön-külön a szalagokat, majd varrjuk össze a megfelelő helyen.

Elkészítés

Vágjuk félbe a 30 cm-es szalagot, az egyik darab lesz a kokárda „feje”, tehát karikája, a másik pedig a kokárda lelógó része. Az egyik szalagot varrjuk össze a két végénél, így egy karikát kapunk. Ha ez megvan a közepét apró, kb 2 mm-es öltésekkel varrjuk körbe, majd húzzuk meg a cérnát. Ezután nincs más dolgunk, mint a másik 15 cm-es szalagot V alakba hajtani, majd varrással rögzíteni a már elkészült karika hátuljához. Végül biztosítótűvel rögzíthetjük is a ruhánkhoz. Így röpke negyed óra alatt bárki készíthet kokárdát, hiszen különösebb kézügyességet nem igényel, viszont akár éveken keresztül hordhatjuk a forradalomra emlékezve.  








EZT OLVASTA MÁR?

X