Megjelent az Erdélyi-Alpok második kötete


-A A+

A háromkötetesre tervezett sorozatának második részét mutatta be Székely Árpád székelyudvarhelyi földrajztanár, kutató és hivatásos túrázó szerdán a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Míg az Erdélyi-Alpok sorozat első kötete helynévanyaggal foglalkozó tudományos munka, addig a második kötet a tulajdonképpeni túrakalauz, amely 864 oldalban foglalja össze a Fogarasi-havasok, Páring, Retyezát, Bucsecs és Királykő túraútvonalait, természetföldrajzi áttekintéssekkel, új felvételekkel, átfutó képekkel és növényhatározókkal egyaránt.

A kötet első fejezetében természetföldrajzi áttekintés található, mégpedig szerkezetmorfológia, jégkörnyéki karsztmorfológia, illetve az éghajlatról és az élővilágról is szó esik. A második fejezet a túrainformációkról szól: a hegység megközelítése, szálláslehetőségek, hegyimentő szolgálat. A harmadik fejezetben következnek a Retyezát, a Páring, Fogarasi-havasok, Bucsecs és a Királykő részletes túraleírásai. Végezetül pedig szórakoztató ismeretellenőrzéssel zárul a kötet a negyedik fejezettel.

„Érdekesség, hogy a kötet borítófotójáért ötször megmásztuk az 1 200 szintet. Ötödik próbálkozásra sikerült úgy, ahogy szerettem volna, hogy szélcsend legyen és a nap is onnan süssön, ahonnan” – avatott be Székely Árpád.

Újdonságnak tűnhet az Erdélyi- Alpok sorozat második részében, hogy szó esik a „turistaság” kezdeteiről, a 19. század végétől kezdődően. A kötetben közel 1 500 felvétel szerepel és 166 oldalon láthatunk panorámafotókat.114 fajos növényhatározó, ezeket egyes túraleírásoknál találhatunk meg. Székely Árpád összesen 124 útvonalat mutat be, illetve 134 útibeszámolóval egészíti ki a saját leírásait.

A vetített képes könyvbemutatón a szerző látványos, saját készítésű fotókkal örvendeztette meg a közönséget, kedvcsinálóként a tavaszi, kora nyári túrákhoz. Felvételeket láthattunk mind a Déli-Kárpátok növénygazdagságáról, mind a tófűzéreiről. Számos naplementekor, illetve napfelkeltekor készült víztükrös fotót mutatott be Székely Árpád a már fent említett hegységekről. A Fogarasi-havasokról és a Retyezát hegységről légifelvételeket is láthattunk.

Arra a kérdésre, hogy melyik hegység áll legközelebb a szívéhez, Székely Árpád határozott választ adott: „Kérdés nélkül a Retyezát a kedvencem. Az az első, azért is került be a kötetbe elsőként”.

A szerző elárulta, hogy a következő kötetének témája a Radnai-havasok lesznek, a megjelenésre pedig novemberben számíthatnak az érdeklődők. A könyvbemutatót dedikálás követte, ahol az Erdélyi-Alpok első és második kötetét lehetett megvásárolni, illetve lehetőség volt beszélgetni is a szerzővel.








EZT OLVASTA MÁR?

X