Gyakran nem is gondolnánk milyen fontosak a mesék, a családi történetek a gyermekek nevelésében. Kádár Annamária pszichológus könyveivel erre igyekszik felhívni a figyelmet. Nemrég Kolozsváron tartott előadásában az önbecsülés és megküzdőképesség megalapozásáról, a mesék és a történetek meséléséről értekezett.

Kádár Annamária a Napraforgó- program keretében tartott előadást. Bárdos Réka tanítónő és Keresztesi Polixénia a tanév elején indította el ez a programot, melynek célja szakemberek bevonásával segíteni a szülőket. A zárórendezvény stílszerűen mesével kezdődött, hiszen mesékről mese nélkül nehéz beszélni. Az érdeklődők a Szívemből születtél című mesét hallhatták.

Kádár Annamária pszichológus a küzdőképességet a gumihoz hasonlította: egy-egy esemény után képesek vagyunk-e visszatérni a kiindulóponthoz. Ahhoz, hogy gyermekünk önbecsülését és megküzdőképességét megalapozzuk, szükség van néhány dologra – magyarázta.

Megbízható időélmény

A pszichológus egy érdekes kutatást ismertetett. A kétezres évek elején amerikai kutatók azt vizsgálták, mennyire ismerik a gyerekek a családi történeteket. Például azt, hogy hol ismerkedtek meg a szüleik, miért választották neki a keresztnevét. Tehát olyasmire voltak kiváncsiak a szakemberek,  amit a gyerekek csak akkor tudhattak, ha a szülők elmesélték nekik. A megfigyelések alapján kiderült, minél több ilyen jellegű tudással rendelkeznek a gyerekek, annál magasabb önbecsülésük.

A családi történetek erősítik az intergenerációs ént, azt a tudatot, hogy nem egyedül vagyunk a világban, hanem közösséghez tartozunk, mögöttünk van a családunk, az őseink – részletezte Kádár Annamária. A családi történeteknél alapvetően háromféle narratíva különböztethető meg: emelkedő, ereszkedő, illetve váltakozó. Ez utóbbi, tehát a váltakozó történetek az életszerűek. Fontos, hogy a gyerekek ne egy hősmesét ismerjenek családi történetként, ne kozmetikázzuk ki a történeteket, hús-vér emberek legyenek a szereplők – magyarázta előadásában.

Nem mindegy tehát a gyerekek milyen életüzenettel nőnek fel, hogy egész gyerekkorukban azt hallják, milyen szerencsétlen a család vagy éppen azt, hogy bármi történjék megoldjuk. Kádár Annamária szerint csupán tévképzet az, hogy mi mindenre emlékezni fogunk. Éppen ezért fontos, hogy minden gyereknek meglegyen a maga története, és ezeket őrizzük. Meséljünk gyakran, írjunk naplót, készítsünk fotóalbumot stb. „Egy gyereknek akkor lehetnek szárnyai, ha mélyek a gyökerei” – jelentette ki a pszichológus.

Rítusok és szertartások

A gyerekek önbecsülése és küzdőképessége megalapozásához a rítusokra és szertartásokra is oda kell figyelnünk. Erőforrást jelenthet ha a gyerekek tudják, mi miután következik, ha van egy megszokott ritmus, amit követni lehet. Ez az állandó dolog, legyen az egy mozdulat, egy versike biztonságot jelent a gyerekeknek.

A mese is lehet egy rítus a gyerekek számára. Hasznos, ha a gyerekek életmeséket hallanak, ezért esténként idézzük fel és meséljük el a gyerekek napját. Kádár Annamária szerint az apukák különösen jók a mesélésben, hiszen könnyedén átváltanak a mese és az életmese között.

A pszichológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a történetek szólhatnak olyan családtagokról is, akit nem ismert a gyerek, hiszen „senki sem hal meg, ha továbbmesélik a történetét”.

Stabil és megbízható minta

A gyerekeknek nem félistenekre, tökéletes szülőkre van szükségük, hanem egy életszagú figurákra, aki tud nevetni a saját esetlenségein. Ez a követhető, megbizható minta – állítja a pszichológus.

Kádár Annamária néhány személyes történet elmesélésével támasztotta alá, hogy minden nevetséges helyzetet túl lehet élni, ezekből lesznek a legjobb történetek, amelyeket lehet majd emlegetni.

Fontos, hogy meséljük a történeteket, hiszen egy esemény akkor lesz feldolgozható, ha elmesélhető is. Stílusosan, ahogy a mesék, Kádár Annamária előadása is „Aki nem hiszi járjon utána” mondással zárult.