Öt szokás, amivel meghosszabbíthatja az életét


-A A+

Hogy hány évig élünk azt nagyban befolyásolja a genetika és a környezetünk, de néhány szokással mi is tehetünk azért, hogy hosszú, boldog életet éljünk. A Circulation szaklapban megjelent tanulmány szerint néhány szokással a nők élettartama 14, míg a férfiaké 12 évvel is növelhető.

Egészséges étrend, rendszeres testmozgás, megfelelő testsúly, dohányzás kerülése és mértékletes alkoholfogyasztás. Ez az az öt szokás, ami a kutatók szerint meghosszabbítja az életünket.

1980 és 2014 között százezer amerikai lakost felmérő, követéses vizsgálatok során nyert adatokból kiderül, hogy harmincöt év alatt 42 167-en hunytak el olyan betegségben, ami tudatos életmóddal megelőzhető lett volna. Közel 11 ezren szív- és érrendszeri, körülbelül 14 ezren pedig valamilyen daganatos betegségben hunytak el.

A kutatók szerint 74 százalékkal is csökkenthetjük a korai elhalálozás esélyét, ha komolyan betartjuk az öt szokást. A felmérés szerint a daganatos megbetegedések érdekében 65 százalék, a szívbetegségeknél pedig 82 százalék ez az arány.

Érdemes tehát odafigyelnünk az étrendünkre, a testmozgásra, a súlyunkra és az alkoholfogyasztásra, illetve kerüljük a dohányfüstöt.








EZT OLVASTA MÁR?

X