Kutatás: gyakoribb a rák a légiutas-kísérők körében


-A A+

A Harvard Egyetem T. H. Chan Közegészségügyi Karának kutatása szerint gyakrabban alakul ki rák a stewardesseknél. Az Environmental Health szaklapban bemutatott tanulmány több mint ötezer dolgozó adatait vizsgálta. 

A nemrég megjelent kutatás az egyik legátfogóbb munka, amely a légi személyzet egészségi állapotát igyekezett felmérni. A tudósok egy 2013–2014-es felmérés adatain keresztül vizsgálták a légiutas-kísérők egészségét. Az adatközlők 80 százaléka nő volt, átlagéletkoruk 51.1 év és több mint húsz éve dolgoztak ebben a munkakörben. 

Az 5366 légi dolgozó adatait elemezve kiderült, több mint 15 százalékuknál diagnosztizáltak már rákot. A tanulmány egyik szerzője, Irina Mordukhovich elárulta, a gyakoribb megbetegedés azért is megdöbbentő, mert az ebben a munkakörben dolgozók között kevés a túlsúlyos és a dohányzó. 

A kutatók figyelembe vették a résztvevők életkorát is, a rák megjelenését a légiutas-kísérőknél összehasonlították a népesség esetében mért átlaggal. Ebből kiderült, hogy mind a pajzsmirigyrák, a gyomor- és bélrák, méhnyakrák és a mellrák is gyakrabban fordul elő a légiutas-kísérők között.

Nők esetében minden levegőben töltött öt évvel növekedett a melanomán kivüli bőrrákfajták kialakulásának kockázata, ugyanakkor a munkaidő hossza nem függött össze a pajzsmirigy-, mellrák és melanoma kockázatával. Azok a nők, akik nem szültek vagy három, esetleg annál több gyereket szültek magasabb volt a mellrák kialakulásának kockázata. A légiutas-kísérőként dolgozó férfiaknál gyakrabban jelentkeztek a bőrrák fajtái.

Mint elmondták, maguk a kutatók is meglepődtek az eredményeken.

 

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X