Erdélyi kastélyt tessék, jutányos áron!


-A A+

Egy jobbfajta kolozsvári garzon áráért már lehet egykori grófi rezidenciát vásárolni Erdélyben. A patinás műemléképületek nem túl kelendőek, a zsibói Wesselényi-kastélyra négy éve hiába keresnek vevőt.

Nem kell nagyon mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki napjainkban kastélytulajdonos szeretne lenni Erdélyben. A Hallereknek a Maros megyei Zoltán falu szélén, az E60-as műút közvetlen közelében fekvő egykori nyári rezidenciája 49 ezer euróért eladó. Ennyi pénzért Kolozsváron egy tisztességes kétszobás tömbházlakást sem lehet venni, de vannak olyan garzonok is, melyekért többet kérnek.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vevőnek a vételár többszörösét kell majd ráköltenie a XVI. században épült, leromlott állapotú 285 négyzetméteres ingatlanra, amely a kommunizmus idején a helyi mezőgazdasági szövetkezet székházaként szolgált, s jelenlegi állapotában nem sejteti, hogy grófi lakhely volt. Az értékesítéssel foglalkozó Artmark aukciós ház becslései szerint az épület megér akár 80 ezer eurót is.

Egészen más kategóriát képvisel minőségben és árban is a sáromberki Teleki-kastély. A Teleki Sámuel erdélyi kancellár által építtetett barokk stílusú épület beépített területe 2000 négyzetméter, s hatalmas park veszi körül. Kikiáltási ára 650 ezer euró.

Hasonló nagyságrendű, 500 ezer és 800 ezer euró közötti összegekért lehet megvásárolni Urbán Iván János monyorói báró simándi (Arad megye) udvarházát, a szintén Arad megyei Marospetresen található Szelbeck-kastélyt, Gyulay Ferenc osztrák tábornok és hadügyminiszter Marosnémetiben álló egykori kúriáját vagy a Hunyad megyei Poklisán levő Pogány kastélyt.

Aki egy kis építészeti csemegét szeretne a magáénak tudni, az megcélozhatja a Kós Károly tervezte egykori kútházat Kászonjakabfalván, amelynek nincs irányára az Artmarknál. Arhitekturális gyöngyszem az Arad megyei Kápolnáson található Mocsonyi-Teleki-kastély is, melyet a Párizs melletti Kis-Trianon palotáról mintáztak. Az épületet, amelyhez 85 hektáros park tartozik, 1,1 millióért bocsátották árúba jelenlegi tulajdonosai.

A jelenleg eladó legpatinásabb erdélyi épület kétség kívül a zsibói Wesselényi-kastély. A közel 3500 négyzetméteres, barokk és klasszicista jegyeket ötvöző, 50 helyiségből álló épület ára 1,5 millió euró. A kastélyért, amelyet 2014 márciusában kezdtek el árulni, mostanáig nem tülekedtek a vevők. A helyi botanikus kert szerette volna megvásárolni, ám nem sikerült pályázati úton megszereznie a szükséges összeget. A megyei önkormányzat szintén kacérkodott a vásárlás gondolatával, ám anyagi okokból nem élt elővásárlási jogával.

A nagy értékű, különleges ingatlanok értékesítésével is foglalkozó Artmark portfóliájában jelen pillanatban két bukaresti épület ára a legnagyobb: a Maurice Blank palotát 5,5, Nicolae Hlebnikian örmény kereskedő házát pedig 5,2 millió euróért árulják. A kínálatukban van ugyanakkor még a zoltáni Haller-kúriánál olcsóbb ingatlan is, egy Vâlcea-, illetve egy Ialomița megyei egykori bojári rezidenciát egyaránt 39 ezer euróért vesztegetnek. 








EZT OLVASTA MÁR?

X