Nemzetközi összehasonlításban is méregdrágák a kolozsvári albérletek
Budapesten alig kerül valamivel többe az albérlet, mint Kolozsváron, Debrecenben pedig lényegesen olcsóbb. Grazban igaz, hogy 35-40 százalékkal drágábban lehet lakást bérelni, ám egy ottani fizetés négyszerese a hazainak.
Megfogta az isten lábát az az albérletet kereső, aki havi 200 euróért élhető méretű garzont, nem pedig nagyobbfajta lyukat talál Kolozsváron, a realisták jobban teszik, ha inkább 250-280 eurós kiadással kalkulálnak. Az átlagos ingatlanár tekintetében a kincses város immár az ország legdrágább településének számít, az albérletek szintje is egyre inkább közelít a csillagos éghez.
A Piața nevű helyi hirdetési újság online felületén a legolcsóbb garzonért 120 eurót kérnek. Ez kolozsvári viszonylatban fantasztikusan jó ár, a lakás mérete azonban már távolról sem az, lévén csupán 12 négyzetméter. A drágulási hullám elérte Szászfenest is, Kolozsvár legnagyobb alvóvárosában már 180 eurót is elkérnek egy garzonért. Ez önmagában olcsó lenne, de árukapcsolásként a lakás bérlője megkapja a reggeli és a délutáni csúcsforgalmat, naponta egy-másfél órát ülhet a forgalmi dugóban.
A legmélyebben azoknak kell a zsebükbe nyúlniuk, akik a Hajnal negyedben szeretnének lakni, ott ugyanis 350 euró egy egyszobás ingatlan átlagára, míg a központban és a régi sportcsarnok környékén levő tömbházakban egyes tulajdonosok 400 eurót is elkérnek. A kétszobások átlagára 400-450 euró között van, de a napokban ötszáznál több olyan ajánlatvolt a Piața online felületén, amely 499 eurónál nagyobb havi bérleti díjat kért.
Az Airbnb árakat emelt
Budapesten szintén az elmúlt egy-két évben szabadultak el a lakásárak, elsősorban amiatt, hogy egyre többen az Airbnb hálózaton keresztül próbálják kiadni az ingatlanjaikat turistáknak. Az anyaország fővárosában jelenleg 120 ezer forint körüli összegért lehet kibérelni egy garzont, ami 320 forintos árfolyammal számolva 375 eurót jelent. Előkelő környéken, magas komfortszintű ingatlanért esetenként ennél azért jóval többet elkérnek a tulajdonosok. A kétszobás lakások esetében elképesztően nagy a szórás az árak tekintetében, az átlag azonban havi 140 ezer körül van, ami megközelítőleg 440 euró. A garzonok tehát valamivel drágábbak, mint Kolozsváron, de kisebb mértékben, mint amennyivel a budapesti átlagjövedelem meghaladja a hazait, a kétszobások pedig nagyjából azonos szinten vannak.
Debreceni árakat Kolozsvárra!
A Kolozsváron albérletet keresők nagyon boldogok lennének, ha debreceni árakon találnának lakást. A cívis városban az internetes hirdetések tanúsága szerint 50-60 ezer forintért, 170-180 euróért bőven találni kiadó garzont, amely Erdély fővárosában dömpingárnak számít. A kétszobásokért átlagosan 70-80 ezret kell fizetni, de egy 58 négyzetméteres lakásért csak 65 ezret kérnek, 200 eurónal alig valamivel többet.
Kassán 460 eurónál kezdődik a kiadó garzonok ára, az átlag pedig 550 euró körül van. Ez már lényegesen magasabb a kolozsvári árszintnél, de a szlovák nettó átlagbér is jóval nagyobb a hazainál, 860 euró. Az ausztriai Graz Kolozsvár méretű település, az ottani albérletek árai is összemérhetők az erdélyiekkel. A stájer fővárosban bőven találni kiadó garzont a havi 350-450 eurós árintervallumban, ami 35-40 százalékkal több a kolozsvári átlagárnál, azonban az osztrák nettó átlagbér hozzávetőleg négyszerese a hazainak. Amíg Kolozsváron egy átlagos hazai fizetésnek a 40 százaléka megy el egy garzon albérletére, addig Grazban ez az arány csupán 20 százalék körül van. Fontos szempont az is, hogy egy átlagos osztrák lakás minőségében garantáltan felülmúl egy romániait.
- 33025 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33027 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33027 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33028 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33030 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33030 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni