Kevés volt a krumpli és kicsi, de nem hagyják magukat a székelyek


-A A+

A kisgazdák szervezetbe tömörülve tudnák hatékonyabban értékesíteni terményeiket, hívta fel a figyelmet Könczei Csaba. A Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta: a háromszéki krumplitermesztőknek katasztrofális volt a tavalyi év, hiszen a szárazság miatt a sokéves átlag fele termett, és a megtermett pityóka is kisméretű, gyenge minőségű volt.

Kovászna megyében tavaly egy hektárról átlag 9500 kilogramm krumplit gyűjtöttek be a gazdák, miközben a sokéves átlag 20 tonna volt hektáronként. A szakhatóság adatai szerint a háromszéki gazdáknak 70-80 százalékos jövedelemkiesést okozott a tavalyi szárazság, a kistermelők el sem tudták adni terményüket. Könczei szerint a háromszéki gazdák bizakodóak, remélik, idén jobbak lesznek a kilátásaik, és akárcsak tavaly, idén is 15 ezer hektárnyi területre vetettek krumplit.0

Az eredményes értékesítéshez azonban szükség lenne, hogy a kistermelők szövetkezetekbe tömörüljenek, hívta fel a figyelmet a háromszéki szakember, aki szerint évek óta szorgalmazzák ezt, de a gazdatársadalom lassan érti meg a szövetkezés szükségességét. Könczei szerint a jó termés alapfeltétele a minőségi vetőmag használata lenne, de ezt csak a nagygazdák engedhetik meg maguknak. A kistermelők általában visszaültetik a kisméretű, rossz minőségű burgonyát.

Hozzátette: a tavalyi szárazságból tanulva vannak kísérletek két olyan fajta vetőmag krumpli előállítására, amely bírja az aszályt, ám ezek jelenleg még csak megfigyelés alatt állnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X