Mutatjuk a vidombáki repülőtér termináljának látványtervét


-A A+

Az erdélyi gótikus építészetre jellemző elemeket tartalmaz a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér utastermináljának szerdán bemutatott látványterve.

A bukaresti ellenszélben is halad a vidombáki légikikötő tervezése és építése. A projekt melletti összefogást hangsúlyozva közös sajtótájékoztatón mutatták be az utasterminál látványterveit a brassói és háromszéki önkormányzatok vezetői, Adrian Veștea és Tamás Sándor, illetve George Scripcaru, Brassó polgármestere és Marian Rasaliu Brassó megyei prefektus.

Az utasterminál az erdélyi gótikus építészetre jellemző csúcsíveket, illetve az 1930-ban épült első vidombáki repülőgyár csarnokának íves boltozatát idézi meg, mutatott rá Dorin Ștefan. Az építészmérnök szerint a 11.000 négyzetméteresre tervezett, de bővíthető épület a hagyományost ötvözi a korszerűvel, szerkezete vasbeton, amit üvegfalakkal borítanak, tetejére fotovoltaikus elemeket helyeznek el, amelyek hozzájárulnak az energia hatékonyságához.

A háromszintes utasterminál alagsorában a poggyászokat mozgatják, a földszinten lesz az utasbeszállás, az emeleten a biztonsági- és útlevél-ellenőrzés és a beszálló kapuk. A tervezők olyan rendszert építenek ki, hogy csúcsforgalomban is akadálymentesen ki tudjanak szolgálni három 180 férőhelyes repülőgépet, illetve az épület utólag bővíthető legyen. Számítások szerint 18 hónap alatt épül meg a brassói repülőtér utasterminálja, amely négyzetméterenként 2000 euróba kerül.

A térség gazdasági fellendüléséhez is hozzájárulhat 

Az utasterminál látványtervét bemutató sajtótájékoztatón Tamás Sándor háromszéki tanácselnök megismételte korábbi felajánlását, hogy Kovászna megye tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata 3-3 millió euróval járul hozzá a reptér építéséhez. „Fontos, hogy lássák, Brassó megye nincs egyedül. Ez ugyanis egy regionális projekt. Tanulmányok igazolják, hogy a repülőtér 60 kilométeres körzetében gazdasági fellendülés várható. Sepsiszentgyörgy 30-, Kézdivásárhely 60 kilométerre van a vidombáki repülőtértől, tehát egész Kovászna megye profitálhat ebből a beruházásból az utas és az áruforgalom szempontjából is”, mondta Tamás Sándor.

Kovászna és Brassó megyék a reptér fele vezető utak felújításán is dolgoznak, így a Regionális Operatív Program révén Erdővidéket kinyitják a szomszédos megye irányába, illetve modernizálják a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva - Aldoboly közötti megyei utat, amelyet Brassó megyében Szentpéteren keresztül bevezetnek a körgyűrűbe, ahonnan el lehet érni a repteret.

A háromszéki tanácselnök arra is rámutatott, hogy az elmúlt tíz évben egyértelműen kiderült, hogy Bukarest ellenérdekelt a brassói légikikötő megépítésében, annak ellenére, hogy a gazdasági és turisztikai érvek amellett szólnak, hogy Brassóban szükség van repülőtérre, viszont beindulása esetén átalakulhat a jelenlegi Bukarest központú utas- és áruforgalom.








EZT OLVASTA MÁR?

X