Hitelt vesz fel a kormány vidékfejlesztésre


-A A+

Eddig 1 milliárd 250 millió eurót használt fel az uniós alapokból az Országos Vidékfejlesztési Program – közölte a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium. Ezt a pénzt 1730 beruházási projekt megvalósítására használták fel. A miniszterelnök a legutóbbi kormányülésen bejelentette, hogy a kabinet hitelt vesz fel a vidékfejlesztésre - tájékoztat az Erdélyi Magyar Televízió. 

Az Országos Vidékfejlesztési Program keretében gyakorlatilag négyféle beruházás jött létre.  Országszerte 3 359 községi utat modernizáltak; 614 kultúrotthont építettek vagy újítottak fel; 319 esetben modernizáltak vidéki oktatási intézményeket; és 2 909 kilométernyi kanalizálást, illetve 1689 kilométer vízhálózatot építettek meg.

„Romániában 1689 kilométernyi vízhálózatot létesítettek, amely gyakorlatilag az innentől Berlinig terjedő távolság. A három legjobban teljesítő megye ebben a tekintetben Suceava, Hargita és Olt megyék. Négymillió lakos részesül a felújított vidéki infrastruktúrából és a kulturális örökségből” - mondta Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. 

A számokban is kifejezett megvalósítások ellenére Romániában a vidék infrastruktúrája még mindig jelentős elmaradottságot mutat. Ennek a gondnak az enyhítése érdekében Románia 450 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Befektetési Banktól a vidékfejlesztési projektek támogatására – jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő. „A pénzt az európai alapokból, illetve az országos vidékfejlesztési alapból támogatott projektek társfinanszírozására szánjuk a 2014-2020 közötti időszakban. A kölcsönmegállapodást az pénzügynimisztérium közreműködésével Románia számára előnyös feltételek mellett kötöttük meg” - mondta a miniszterelnök. 

Több önkormányzat azért nem tud pályázni uniós alapokra, mert nincs meg hozzá az önrésze. Ezt a helyzetet orvosolná a kormány hitelből. 








EZT OLVASTA MÁR?

X