Winkler: a közös agrárpolitikát fenn kell tartani


-A A+

A Közös Agrárpolitika és a Kohéziós Politika megőrzése az egyik legfontosabb célkitűzésünk, az Európa Néppárt kongresszusán egyértelművé kell tenni az EPP ez irányú elkötelezettségét - emelte ki Winkler Gyula EP-képviselő pénteken az Európai Néppárt politikai közgyűlésén, ahol a Helsinkiben november 7-8. között sorra kerülő kongresszusának előkészületi munkálatai zajlottak.

„A 2021-2027 közötti költségvetési tervezet kapcsán feszült viták zajlanak, ilyen hangulatban szükség van arra, hogy az Európai Néppárt kongresszusa álljon ki a Kohéziós Politika és a Közös Agrárpolitika mellett, hiszen ezek a helyi közösségek, európai régiók számára alapvető fontosságúak” – hangsúlyozta felszólalásában az RMDSZ EP-képviselője.  
 
Mint fogalmazott, az EPP-nek támogatnia kell a közös agrárpolitikát, ennek mindkét pillérjét, külön odafigyelve a családi farmokra és a fiatal gazdákra. „Ez nagyon fontos Erdélyben, akárcsak a közép- és kelet-európai régiókban. Erdélyben, az uniós csatlakozás óta eltelt tíz évben a Közös Agrárpolitika a vidéki lakosságnak fejlődését, jólétét szolgálta” – mutatott rá. 

Véleménye szerint az Európai Néppárt szavazóbázisa azt várja el az Európai Uniótól, hogy folytassa a jelenlegi politikákat és a kisközösségek modernizációs törekvéseit támogassa, ott fejlesszen, ahol erre kisebb az esély, hogy önerőből sikerül.  „Ezért kell az EPP-nek határozott álláspontot közvetíteni annak érdekében, hogy megmaradjon a kohéziós politika jelenlegi finanszírozása, ugyanis ezen keresztül támogatják az európai közberuházások nagytöbbségét. Határozott kiállásunkkal ismételten jelezzük, hogy az európai régiók mennyire fontos szerepet kapnak a mi európai jövőképünk, az Európai Néppárt EU-s jövőképének kialakításában” – magyarázta Winkler Gyula.

Hozzátette, az EPP a közpénz elköltésének hatékonyságát, a bürokrácia felszámolását, a pályázási folyamat egyszerűsítését szorgalmazza. „Így lehet elérni, hogy a kevésbé fejlett közösségekben végzett beruházások eredményesek legyenek. Az elmúlt évtizedek tapasztalata egyértelműen rávilágít, hogy a kohéziós politika az európai építkezés, az európai közberuházások legfontosabb motorjának számít. Álláspontunkat, vállalásunkat fontos közvetíteni az emberek felé is. Ezért is örömmel fogadtam, hogy az EPP helyi konzultációk elindítását kezdeményezte a Régiók Bizottságában. Ez lehetővé teszi, hogy az önkormányzati vezetők, szakpolitikusok az emberekkel találkozva nemcsak beszélhetnek az európai fejleményekről, az Európai Néppárt célkitűzéseiről, hanem a helyi közösség meglátásait, elvárásait is továbbíthatják, mert csak így tudjuk az emberek, a régiók és nemzeti közösségek Európáját kialakítani” – hangsúlyozta Winkler Gyula. 

Az Európai Néppárt politikai közgyűlésén Brüsszelben azokat a dokumentumokat elemezték, amelyek a Helsinkiben sorra kerülő kongresszuson lesznek napirenden. A kongresszuson vitára kerülő témák között szerepel a biztonságosabb, a méltányosabb és jóléti Európa kérdése, az Európai Unió fenntarthatósága és globális versenyképessége is. 








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok


EZT OLVASTA MÁR?

X