Ciprus keddtől fél lábbal a szakadék fölött áll


-A A+

Elutasította kedd este a ciprusi törvényhozás a bankbetétek megadóztatását, amely az euróövezeti mentőcsomag feltételét képezi.

Az eredeti tervekhez képest módosított, a 20 ezer euró alatti betétekre illetékmentességet nyújtó javaslatot a kormányzó jobbközép Demokratikus Tömörülés (Disy) kivételével valamennyi párt elutasította. Az 56 fős törvényhozásban 20 mandátummal rendelkező legnagyobb kormánypárt az előzetesen jelzetteknek megfelelően tartózkodott a szavazáson.ciprus

Averof Neofitu, a kormányzópárt alelnöke a szavazást követően úgy nyilatkozott: ma fél lábbal a szakadék felett állunk, de nem szabad, hogy az európai társaink irányában érzett jogos dühünk és keserűségünk vezérelje döntéseinket. A politikus, aki a tartózkodást az egyetlen felelősségteljes hozzáállásnak nevezte, arra szólított fel, hogy "ne lökjék ki Ciprust az euróövezetből". "Ez nem a szándékunk, nem ezt akarjuk, és nem ezt választottuk most" - fogalmazott.

A törvényhozás előtt összegyűlt, a tervezett intézkedés elleni tüntető tömeg üdvrivalgással fogadta a szavazás eredményét. Kedden Nikosz Anasztasziadisz államfő úgy fogalmazott: a kormány már dolgozik egy másik terven.

A helyi média szerint a kormány most igyekszik újratárgyalni a mentőcsomag feltételeit az euróövezeti partnerekkel. Az elmúlt napokban több euróövezeti döntéshozó is világossá tette, hogy Ciprus saját maga döntheti el, hogy miként teremti elő a mentőcsomag keretében vállalt 5,8 milliárd eurós önrészt. Leszögezték ugyanakkor, hogy nem tudnak engedni a ciprusi hozzájárulás mértékéből, hiszen a jelenleg tervezett 10 milliárd eurónál nagyobb hitelfolyósítás már fenntarthatatlan szintre emelné a szigetország államadósságát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X