Már készül a kormányhatározat: ekkora lesz január elsejétől a minimálbér


-A A+

Jövő év január elsejétől 2050 lej lesz az országos minimálbér bruttó, azaz az adózás előtti összege - mondta az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke. Bogdan Hossu közlése szerint a kormány hamarosan elfogadja az erről szóló határozatát. Ha a jogszabály hatályba lép, a kézbe kapott minimálbér jövő év elejétől 1247 lej lesz.

Bogdan Hossu elmondta, a minimálbér emelésének kérdése a hárompárti egyeztetőtanács csütörtöki ülésén került terítékre. A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőiből álló testület ülésén elhangzott, a kabinetnek már most be kell jelentenie az emelést, hogy a jövő évi költségvetés már ennek megfelelően készülhessen el, és erre a gazdasági szereplők is felkészülhessenek.

A kormány korábbi ígérete szerint 2022-re a minimálbér eléri a 2500 lejt, ami azt jelenti, hogy minden évben emelni ki a bruttó összegen 150 lejt. A szakszervezeti képviselő szerint két héten belül elkészül az ezt előíró jogszabály. A minimálbér bármilyen módosítását a kormánynak kötelessége láttamoztatnia a hárompárti egyeztetőtanáccsal.

A Ziarul Financiar információi szerint a kormánynak 125 milliárd lej kölcsönt kell felvennie, hogy a következő két évben fedezni tudja a kiadásokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X