Tovább késhet az észak-erdélyi autópálya megépítése Bihar megyében


-A A+

Megóvta az egyik pályázó, a bécsi székhelyű Strabag az észak-erdélyi autópálya Bihar-Bisztraterebes szakaszának befejezésére kiírt tender eredményét.

A Bihar megyei prefektusi hivatal október elején közölte, hogy román-szlovák konzorcium fejezheti be az A3-as, észak-erdélyi autópálya román-magyar határig érő 33,9 kilométeres szakaszát. A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a Bors-Bihar, valamint a Bihar-Bisztraterebes szakaszok befejezésére kiírt pályázatán a nyertesek a Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok lettek. A konzorciumnak kell elkészíteni a kivitelezési terveket és befejezni azokat a munkálatokat, amelyeket az amerikai Bechtel kezdett el 14 évvel ezelőtt. A két szakasz befejezése áfa nélkül 98 millió euróba kerül, a munkálatokat az állami költségvetésből finanszírozzák. A határhoz legközelebb eső Bors-Bihar szakaszt 19 hónap alatt, a Bihar-Bisztraterebes szakaszt 24 hónap alatt kell befejezni. A nyertes konzorcium tízéves garanciát vállalt a munkálatokra. 

A Bihar megyei prefektusi hivatal közölte, a konzorciummal akkor lehet megkötni a kivitelezési szerződést, ha a versenyben alulmaradt cégek nem óvják meg az elkövetkező tíz napban az eljárást. Ezt történt meg most. Az óvás elbírálásáig nem lehet aláírni a szerződést. 

Ioan Mihaiu prefektus elmondta, reméli, hogy az óvásokkal foglalkozó országos testület (CNSC)  minél hamarabb elbírálja az óvást. Közölte: a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak (CNAIR) mint kedvezményezettnek joga van elkezdeni a munkát, akkor is, ha perre kerülne sor. Az óvást 30 alatt kell elbírálnia a CNSC-nek.

A CNAIR tavaly augusztusban hirdette meg a hatvan kilométeres Bors-Berettyószéplak autópályaszakasz befejezésére a pályázatot. Az útszakaszt három részre bontotta. A 26 kilométeres Berettyószéplak-Bisztraterebes szakaszon még nem hirdették ki a győztest. Az A3-as autópálya a magyarországi M4-eshez fog csatlakozni. A román állam 2015 áprilisában egyszer már kihirdette a Bors-Berettyószéplak pályaszakasz befejezésére kiírt pályázat nyertesét. Akkor a spanyol Corsan SA által vezetett konzorcium nyert, azonban hozzá sem kezdett a munkához, és 2016 novemberében a szerződés felbontását kérte. 








EZT OLVASTA MÁR?

X