Továbbra is súlyos zavarok vannak Európa egyik legforgalmasabb reptérén


-A A+

Mintegy 150 járatot kellett vasárnap is törölni a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, mivel továbbra is súlyos zavarok vannak a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt.

A légikikötő szóvivője arról számolt be, hogy a vasárnapi 550 járatból mintegy 150-et töröltek, ami a körülbelül 74 ezer utas több mint negyedét érinti. A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is.

A rossz munkakörülmények és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök este kezdődött.

Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak.

Az Aviapartner vezetői vasárnap ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a cég munkatársainak érdekeit képviselő szakszervezetekkel. Szombaton 110, pénteken pedig 130 légijáratot kellett törölni a csomagkezelést végzők spontán munkabeszüntetése miatt.

A Zaventem a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér Belgiumban, tavaly 25 millió utast fogadott, szemben a második legnagyobb, bár ugyancsak főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi 7 millió utasával.







EZT OLVASTA MÁR?

X