Kolozsváron lesz Románia első okos utcája


-A A+

Európai alapokból, 5,9 millió lejes befektetéssel válik „smart”, vagyis okos utcává a Szalay/Molnar Piuariu utca Kolozsváron – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán Oláh Emese alpolgármester.

Az elöljáró tájékoztatása szerint a Béla király (Dâmboviţei) és a Cukorgyár (Fabricii de Zahăr) utcák közötti területet az összes technológiai adottsággal felszerelik ahhoz, hogy okos utcának nevezhessék: lesz benne okos világítás, wifi, de még USB-töltővel ellátott padokat is telepítenek.

A közel 4500 négyzetméteres területen számos beavatkozás történik: a járda és az úttest közötti szintkülönbségek eltűnnek, a járófelület teljesen megújul. A projekt fontos célkitűzéseinek egyike a széndioxid-kibocsátás enyhítése, ezért parkolóhelyeket számolnak fel, és új fákat, sövényt ültetünk, amelyek árnyékában kellemes lesz a nyári séta.

A városi bútorzatot modern darabokra cserélik, rollertöltő-állomást telepítenek és az összes vezetéket a föld alá rejtik. „Az önkormányzat számára érdekes kísérlet lesz ennek az utcának az átalakítása, a szerzett tapasztalatokat a jövőbeli okos utca projektjeinkben kamatoztatni fogjuk” – írta Oláh Emese.








EZT OLVASTA MÁR?

X