Porzik a föld, kínlódnak a gazdák


-A A+

Az elmúlt három hónapban szinte semmi csapadék nem hullt, a gazdák csak magas üzemanyagköltségek mellett tudják megművelni a talajt, amibe gyakran törnek bele az erőgépek alkatrészei is – mutatott rá a Maszol érdeklődésére Könczei Csaba. A Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint a gond az, hogy a szárazság miatt a földbe került búzamagok olyanok, mintha zsákban állnának.

Háromszéken 19.000 hektáron vetettek őszi búzát és 3300 hektáron repcét, de a megyében nincs olyan hely, ahol ezek egyenletesen keltek volna ki. A gazdák csak kínlódnak, és sokan le is mondtak az őszi vetésről, inkább próbálkoznak majd tavasszal a kalászosokkal. Minél inkább elhúzódik a jelenlegi szárazság, annál kisebb az esély, hogy az őszi kultúrák még a fagyos időjárás előtt kellőképpen megerősödjenek.

Könczei Csaba elmondta, a mezőgazdaság szempontjából rendkívül rossz volt az idei időjárás. Kezdődött mindez egy száraz és meleg tavasszal, majd egy rendkívül csapadékos nyárral, amikor a szokásosnál két és félszer több eső esett. A jelenlegi száraz periódus pedig szinte harmadik hónapja tart.

A háromszéki mezőgazdasági adminisztráció vezetője szerint a répatermesztőket is nagyon hátrányosan érintette a szárazság, hiszen nem tudott megfelelően fejlődni a cukorrépa, így a gazdák nem tudják teljesíteni a szerződésben vállalt, hektáronkénti 26,4 tonnás terméshozamot. A mezőgazdasági igazgatóság és a cukorrépa-termesztők most arra keresnek megoldást, hogy az időjárás okozta kényszerhelyzetre hivatkozva mentesüljenek a terméshozamra való vállalás teljesítésétől.

A szárazság miatt gyakoriak a tarlótüzek, hívták fel a figyelmet a háromszéki tűzoltók. Marius Tolvaj, a Kovászna megyei tűzoltóság szóvivője kedden arról tájékoztatott, hogy az elmúlt 24 órában öt településen hat helyszínre – Bodok, Ozsdola, Nyújtód, Hilib és Szentkirály - riasztották őket tarlótűz miatt. Volt olyan helyszín ahol 11 hektárnyi mezőgazdasági területen kapott lángra a száraz növényzet. A tűzoltósági szóvivő szerint idén összesen 30 tarlótüzet oltottak. Minden esetben a gazdák gyújtották meg a földjeiken lévő száraz növényzetet, majd felügyelet nélkül hagyták azt, és a lángok elharapództak.  







EZT OLVASTA MÁR?

X