Nem változtatott az alapkamaton a jegybank


-A A+

A Román Nemzeti Bank (BNR) nem módosította kedden az alapkamatot, amely így 2,50 százalék maradt - közölte a központi bank.

A jegybank igazgatótanácsa monetáris politikai ülésén úgy döntött, hogy 2,50 százalék marad az alapkamat és a bankok kötelező lej és valutatartalék-rátáját sem módosítja, amely jelenleg mind a lej, mind a deviza esetében 8 százalék.

A román központi bank az idén év elején háromszor emelte 25 bázisponttal az alapkamatot, miután az éves inflációs ráta májusban 5,4 százalékra emelkedett. Az infláció azóta valamelyest mérséklődött, de szeptemberben is még mindig 5 százalék volt.  Az év elején az alapkamat még a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékon állt.

A jegybank az idén 3,5 százalékos éves inflációra számít, 2019-re 2,7 százalékos éves inflációt valószínűsít.








EZT OLVASTA MÁR?

X