Hasznot húznak a nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetből


-A A+

Az ukrán kormány szerdai ülésén engedélyezte az első szélerőmű megépítését a nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetben - hozta nyilvánosságra Osztap Szemerak környezetvédelmi miniszter.

A kabinet határozatában a szélerőmű-generátorok és egyéb létesítmények helyének összesen 7 hektár területet jelölt ki Kijev megye ivankivi járásában, azaz abban a közigazgatási egységben, amelyhez Csernobil is tartozik. Szemerak kiemelte: a szélerőművek előnye, hogy nem kell a létesítmény személyzetének folyamatosan ott tartózkodnia, így a csernobili zóna azon részeiben is működhetnek, amelyekben még mindig magas a radioaktivitás szintje, ráadásul maga a szélerőmű nem szennyezi a környezetet. 

Az ukrán kormány tavaly több határozatot is hozott annak érdekében, hogy megkönnyítse a csernobili övezet gazdasági célú kihasználását, különösképpen azért, mert jelentős a hazai és külföldi befektetők érdeklődése elsősorban a megújuló energiaforrások kiaknázását célzó projektek iránt - emlékeztetett a miniszter. 

A tárca sajtószolgálatának közlése szerint az elmúlt két évben több mint hatvan kérelmet nyújtottak be földterület kijelölésére a csernobili zónában olyan befektetők, akik megújuló energetikai projekteket akarnak kivitelezni. A hazaiak mellett jelentkeztek vállalatok Dániából, az Egyesült Államokból, Kínából, Németországból, Franciaországból, Japánból és Fehéroroszországból. 

Nemrég épült meg az első naperőmű a tiltott zónában, mindössze száz méterre a fémkupolával lefedett, sérült csernobili atomreaktortól. Az egy hónapja átadott, napelemekből álló létesítmény egy megawatt energiát termel, ami mintegy kétezer háztartást képes energiával ellátni.








EZT OLVASTA MÁR?

X