Válságban is virágzik Hajdúszoboszló
Gyarapszanak a kereskedelmi szálláshelyek Hajduszoboszlón, ami nem véletlen, hiszen a város továbbra is a második legnépszerűbb fürdőhely Magyarországon, tavaly mintegy egymillió vendégéjszakát regisztráltak, az első félévi adatok szerint pedig idén is elérhetőnek látszik ez a szint.
Jövőhéten új hotelt adnak át Hajdúszoboszlón. Az Ináncsy Miklós érdekeltségi körtébe tartozó Hotel Aurum Family ugyan csak 44 szobás, azonban a mostanit több fejlesztés és beruházás követi majd.
A későbbiekben bővíteni kívánják a 34 hektáros Hungarospa fürdőkomplexumot, illetve egy horgásztó-szabadidőpark is felépül hamarosan, emellett tavaly adták át a 100 szobás Atlantisz Hotelt és felújították a 250 szobás Délibábot is.
Az első hat hónapban ugyan a belföldi turizmus némileg csökkent, külföldről azonban egyre többen érkeznek: a legfrissebb adatok szerint az első hat hónapban a legtöbben Romániából (6800) és Németországból (2600), de egyre több ukrán, orosz és lengyel üdül Hajdúszoboszlón.
Az átlagos tartózkodási időben a németek vezetnek 11 nappal, míg a hazai turisták átlagosan csak három napot szánnak az ottani üdülésre.
A legdinamikusabban az ukrán és orosz turisták száma nőtt − közel kétszer annyian érkeztek, mint a tavalyi első félévben.
- 35328 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35330 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35330 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35332 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35333 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35333 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni