A megyei pénzügyi hatóságok decentralizációjáról döntött a szenátus


-A A+

A megyei pénzügyi hatóságok (ANAF) decentralizációját írja elő az RMDSZ által javasolt törvénymódosítás, amelyet elsőházként fogadott el a szenátus szerdán – nyilatkozta Cseke Attila, a Szövetség szenátusi frakcióvezetője.

„A megyei pénzügyi hatóságok régióközpontokba való átszervezésével már akkor sem értett egyet az RMDSZ, amikor azt az USL-kormány elrendelte. A szövetség álláspontja világos: az intézmény működésével kapcsolatos döntéseket, a decentralizáció elvét követve megyei szinten kell meghozni, hiszen így működhet leghatékonyabban minden közintézmény. Azt támogatjuk, hogy a vállalkozók és a magánszemélyek egyaránt adóügyeiket a lakhelyükhöz, székhelyeikhez minél közelebb intézhessék” – hangsúlyozta a frakcióvezető. Hozzátette, a szövetség törvényhozói jogszabály-módosító javaslatot dolgoztak ki ennek értelmében, amely ismét önálló jogi személyiséggel ruházza fel a megyei szintű pénzügyi hatóságokat.

A szakbizottsági munkálatok alatt Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora, a felsőház pénzügyi bizottságának tagja tartotta fenn a Szövetség törvénykezdeményezését. „Bebizonyosodott, hogy az intézmény hatékonysága csökkent azt követően, hogy regionális szintre emelték működését, hiszen az elmúlt években kevesebb pénz gyűlt be adókötelezettségekből, mint a megyei szintű berendezkedés ideje alatt. Nem szerencsés az sem, ha a szatmári pénzügyi hatóság minden adminisztratív döntésért Kolozsvárról kell jóváhagyást kérjen, a hargitai pedig Brassóból” – mutatott rá a Hargita megyei szenátor. A javaslatról végleges döntést a képviselőház hoz, majd az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe.  








EZT OLVASTA MÁR?

X