Huszonöt milliárd forintból gazdálkodik a székelyföldi gazdaságfejlesztési program


-A A+

Első lépésben a nagyberuházásokat támogatja és 25 milliárd forintból gazdálkodik 2019-ben a székelyföldi gazdaságfejlesztési program – jelentették be Sepsiszentgyörgyön.

„Száz év gazdasági elnyomás után Székelyföld legsikeresebb korszaka következhet. Az elmúlt 100 évben nem csak a szülőföldünket - iskolákat, erdőket, intézményeket - akarták elvenni, hanem a hitet is, hogy érdemes itthon maradni, építeni, tervezni.  Most jutunk oda, hogy a magyar állam támogatásával ezen tudunk javítani, versenyképes lehet a térség, és már nem jelent hátrányt magyarnak lenni” – jelentette ki egy sajtótájékoztatón Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester annak kapcsán, hogy a magyar kormány hamarosan elindítja Székelyföld gazdaságélénkítő programját.

A programot az elöljáró mellett Kozma Mónika, a támogatást folyósítását lebonyolító Pro Economica Alapítvány elnöke és Tamás Sándor,  a háromszéki megyei önkormányzat elnöke ismertette. E szerint a magyar kormány jövő évben összesen 50 milliárd forintot szán a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programokra, ennek az összegnek a felét, 25 milliárd forintot, vagyis mintegy 70 millió eurót a Kovászna, Hargita és Maros megyei gazdaság fejlesztésére költik.

Várhatóan még ez év végéig közzéteszik az első, nagyberuházásokat célzó pályázatokat, hívta fel a figyelmet Kozma Mónika. Közlése szerint a mezőgazdaságban, feldolgozóiparban, élelmiszergyártásban könnyűiparban tevékenykedő vállalkozások fejlesztésére lesznek nagy összegű pályázatok, cél, hogy ezeken a területeken olyan integrátor jellegű beruházások valósuljanak meg, melyek a beszállítóik és a kisebb gazdák boldogulását is segítik.

Kozma Mónika tájékoztatása szerint jövő év tavaszára várható, hogy kiírják a pályázatokat a kisebb összegű támogatásokra, addig ugyanis körvonalazódhat, hogy milyen jellegű beruházások jöhetnek létre. Hozzátette: a pályázat módszere könnyű lesz, és arra kéri az érdeklődőket, hogy az alapítvány honlapján kövessék a kiírásokat.

Történelmi lehetőség

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a magyar kormány Székelyföld gazdaságfejlesztési programja történelmi lehetőség arra, hogy újjáépüljön a száz év alatt elhiteltelenített közösségi együttműködés. „Ha Bukarestben Bogdan Rareș műsorvezető visít, azt jelzi, hogy ez egy nagyon jó program. Bukarest azt kell látnia, hogy az áfa és a személyi jövedelemadó révén a támogatás 40 százalékát megkapja, tapsolnia kellene, hogy helyette a magyar állam segíti egy általuk szegénynek nevezett régió felemelkedését”- fogalmazta meg a sepsiszentgyörgyi elöljáró. „Székelyföldön fel vagyunk készülve, hogy kulturális- gazdasági erőteret alakítsunk ki” – tette hozzá Tamás Sándor.

A Pro Economica Alapítvány elnöke a gazdaságfejlesztő program kapcsán rámutatott, hogy a kezdeményezés riadalmat keltett Bukarestben, a nyáron három hónap alatt négyszer volt román-magyar külügyminiszteri találkozó többek között ebben a témában is, és sikerült meggyőzni a román politikusokat, hogy a program egyaránt előnyös a forrást nyújtó és a befogadó ország számára is, így zöld utat kapott.

Jól sikerült a Maros megyei teszt

Kozma Mónika emlékeztetett, hogy a Maros megyei, mezőségi program a tesztje volt a magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztő stratégiájának. Mezőségen 495 támogatási szerződést zártak le és befejeződött az elszámolás is: 22 millió lejjel támogatták a mezőgazdaságban tevékenykedő magán- és jogi személyeket, illetve kis és közepes vállalkozásokat. Ennek a támogatásnak 4 millió lej volt az áfatartalma, ami a román államnál maradt. A kedvezményezettek többsége mezőgazdasági eszközt vásárolt, például 143 traktort, amiből 103-at Szászrégenben gyártottak.

Kozma Mónika emlékeztetett: a Mezőség program kapcsán egyes román politikusok „felhördültek”, hogy diszkriminálják a románokat, ám rámutatott, hogy a kiírás szerint nem csak magyar anyanyelvűek pályázhattak, igaz, hogy a pályázati iratcsomót magyar nyelven kellett kitölteni. Hozzátette: két európai uniós előírás is lehetővé teszi, hogy a magyar kormány Romániában ítéljen oda támogatást és egy bukaresti ügyvédi irodával ellenőriztették a program jogi hátterét és a szakemberek véleménye szerint minden törvényes.








EZT OLVASTA MÁR?

X