Bréking! Elhalasztotta a kormány a beígért minimálbéremelést


-A A+

A korábbi ígéretek ellenére nem emelkedik december elsejétől az országos minimálbér. „Talán majd” január elsejétől – jelentette ki a pénteki kormányülés után a pénzügyminiszter.

Eugen Teodorovici azzal magyarázta a halasztást, hogy "kifutottak az időből". A minimálbéremelésről szóló kormányhatározat elfogadáshoz ugyanis szükség van az érintettek – munkáltatók, szakszervezetek – véleményezésére, ám ezek még hiányoznak. Újságírói kérdésre megerősítette: a december elsejéig hátralévő egy hétben nem teljesülnek a kormányhatározat elfogadásának feltételei.

 

„Még tárgyalunk a szakszervezetekkel, a munkáltatókkal. Úgy tisztességes, hogy menet közben ne változtassunk a játékszabályokon. A vállalkozóknak tervezhetőségre van szükségük, ezt tiszteletben kell tartanunk. Meg kell mutatnunk nekik, hogy komoly tárgyalópartnerek vagyunk, és támogatjuk őket” – magyarázkodott a pénzügyminiszter.

A kormány korábban többször is beharangozta: idén december elsejétől a jelenlegi 1900 lejről 2080 lejre nő az országos bruttó minimálbér összege. Az adótörvénykönyvet is módosították, hogy ettől a dátumtól bevezethessék a differenciált minimálbért a felsőfokú végzettségűek számára.

Itt olvashat részleteket arról, hogy mit kifogásolnak a vállalkozók a hirtelen minimálbéremelésben.








EZT OLVASTA MÁR?

X