Kevés a valószínűsége, hogy eltörlik a üzemanyag pótlólagos jövedéki adóját


-A A+

Nem jelentett be olyan intézkedést, hogy eltörölnék az üzemanyag pótlólagos jövedéki adóját - mondta újságírói kérdésre hétfőn Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. Hozzátette, ennek ellenére vizsgálják ennek lehetőségét. Szerinte a költségvetési törvény véglegesítése előtt döntést kell hozni erről. 

A tárcavezető tájékoztatása szerint évente 2,7 milliárd lej folyik be az államkasszába az üzemanyag pótlólagos jövedéki adójából. 

Teodorovici elmondta, vélhetően december elején küldi el a kormány a parlamentnek megvitatásra a 2019-es állami költségvetésről szóló törvény tervezetét - közölte hétfőn Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter emlékeztetett, múlt héten elfogadta a kormány az idei második költségvetés-kiigazítást, a 2019-es állami költségvetésről szóló tervezeten pedig még dolgoznak. "Valamikor december elején kerülhet a parlament elé, hogy az vitassa meg, majd szavazzon róla" - mondta.

Eugen Teodorovici korábban azt mondta, a Versenytanáccsal konzultálva arra próbálnak megoldást keresni, hogy a hazai autósok minél kevésbé érezzék meg a zsebükben a benzin és a gázolaj folyamatos drágulását. A kormány ehhez az üzemanyagok pótlólagos jövedéki adójának eltörlését tervezi. Attól tartanak azonban, hogy az intézkedés az üzemanyag-forgalmazók üzletpolitikája miatt nem befolyásolja majd a töltőállomások árait. Egyébként a pótlólagos jövedéki adót korábban éppen a PSD-ALDE kormány vezette be ismét és növelte meg azt követően, hogy egy időre eltörölték.  








EZT OLVASTA MÁR?

X