Gazdaság

  • Hivatalos: szeptembertől 9 százalékra csökken a kenyér áfája

    Szeptembertől az általános 24 százalékról 9 százalékra csökkentik az áfát a kenyér előállítását érintő teljes termékláncon, a költségvetésben keletkező hiányt pedig az alkohol jövedéki adójának emeléséből és egyes luxuscikkekre kivetett jövedéki adókból fedezik - jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.

  • Románia újraiparosítása nem elsősorban Brüsszelen múlik

    Romániában a kilencvenes évek elején több mint 8 millió munkahelyet tartottak számon a gazdaságban, húsz év alatt négy millióval kevesebb lett. Romániának is figyelnie kellene az EU-s tendenciákat az ipari fejlesztések terén, a kormányzatnak megfelelő stratégiákat és iparpolitikákat kellene kidolgoznia - jelentetette ki Winkler Gyula EP-képviselő hétfői, dévai sajtótájékoztatóján.

  • Merkel aggódik a Siemens válsága miatt

    Vezetési válság alakult ki a német Siemensnél, miután a cég a múlt héten alig három hónapon belül a második profitfigyelmeztetést adta ki. Angela Merkel kancellár hétfőn jelezte: aggódik az egyik legnagyobb német vállalat válsága miatt.

  • A kerti vécében is lehet már internetezni Romániában

    Románia háztartásainak egyharmadában nincs fürdőszoba, a vécé szó szerint az udvaron vagy a kertbe van, ám 99,93 százalékukban vígan lehet a világhálón szörfölgetni, ugyanis csupán száz településnek nincs széles sávú internetes lefedettsége az országban.

  • Kiegészíti a kormány az Első Ház program költségvetését

    Egymilliárd lejjel egészíti ki az Első Ház program alapját a pénzügyminisztérium, írja az erdelyfm. Ebből az összegből 300 millió lejt az ANL-s program keretében épített lakások megvásárlására fordítanak, vagyis ezekre lehet hitelt felvenni. Mindez egyelőre csak egy törvénytervezetben szerepel, a jogszabályt még nem fogadta el a kormány.

  • Kiváló krumplitermésre számítanak a háromszéki gazdák

    Sokéves átlag fölötti, kiváló krumplitermésre számítanak idén a háromszéki gazdák. Könczei Csaba, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta: az esős időjárás kedvezett a terménynek, ezért várhatóan hektáronként átlag 20 tonnás pityókatermésre számítanak.

  • Januártól szigorúan vizsgálja a tejet az Unió

    A következő év elejétől már csak olyan tejet lehet majd forgalmazni Romániában, amely megfelel a szigorú európai uniós szabályoknak. A gazdáknak ezentúl fokozottabban kell figyelniük a higiéniára, a fejés és tárolás körülményeire, az állatok egészségügyi állapotára.

  • Indulatosan vitáztak a székelyföldi erdők védelméről Tusványoson

    Szenvedélyes vita alakult ki a székelyföldi erdők védelméről a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szombaton Tusnádfürdőn, egy Sepsiszentgyörgy mellé tervezett faipari nagyberuházás kapcsán.

  • Magyar államtitkár: a verespataki bányanyitás nem lenne kifizetődő

    Az Európai Unió vízvédelmet és vízgazdálkodást szolgáló irányelvei miatt a Verespatakon tervezett aranybánya megnyitása, üzemeltetése nem lenne kifizetődő – mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára pénteken a székelyföldi Tusnádfürdőn, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában.

  • Lefoglaltak hatvan tonna Eiffel-tornyot

    Hatvan tonnányi Eiffel-tornyot foglalt le a rendőrség Párizs mellett a hatalmas fémépítmény 8 centi magas másaiból. A turistáknak szánt apró szuvenírek illegálisan kerültek Franciaországba, nagy valószínűséggel Kínában készültek.

  • Ponta az ország „százéves mérlege” miatt aggódik

    Rossz lesz Romániának az 1918-as, úgynevezett nagy egyesüléstől számított százéves mérlege, ha a következő öt évben nem épülnek autópályák, és nem sikerül összekötni infrastrukturálisan az ország különböző régióit - mondta Victor Ponta miniszterelnök pénteken.

  • Pontának B-terve is van a CFR Marfă privatizációjára

    Ha a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) nem hagyja jóvá a román államvasút teherszállító részlegének privatizációját, akkor a kormány eláll a magánosítástól, és az üzleti szférából keres menedzsert a CFR Marfă élére, aki egyenesbe tudja hozni a jelenleg veszteséges vállalatot.

  • Mindegy milyen, csak egyetemi diploma legyen?

    A humánerőforrás szakemberek szerint a román munkaerőpiacon műszaki szakemberekből és informatikusokból van nagy hiány, ennek ellenére az erdélyi magyar felsőoktatásban a természet- és a társadalomtudományok viszik a prímet. Ennek okairól felsőoktatási szakembereket kérdeztünk.

  • Kínaiak mustrálgatják Székelyföldön a pirostarka szarvasmarhákat

    Tizenegy tagú kínai küldöttség látogatott bukaresti szakemberekkel karöltve az elmúlt napokban Brassó, Kovászna és Hargita megyébe szemrevételezni a romániai pirostarka-tehénállomány javát, illetve átvizsgálni az állatok törzskönyvezési folyamatát.

  • Emelkedő pályára álltak a Facebook-részvények

    A Facebook az idei második negyedévben a 2012 második negyedévihez képest 53 százalékkal 1,8 milliárd dollárra növelte bevételét, ami után 331 millió dollár nettó nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 157 millió dollár veszteséggel. A szerdai tőzsdei zárás után közzétett adatok hatására a Facebook-részvények árfolyama a tőzsdén kívüli forgalomban 20 százalékkal 32 dollárra emelkedett és ezzel 6 dollárnyira megközelítette a részvény 38 dolláros kibocsátási árfolyamát. A papír legalacsonyabb árfolyama 18 dollár alatt volt.

  • Brutálisan nagyok a bérkülönbségek Szeben és Hargita megye között

    Szeben megyében 2540 lej volt a bruttó átlagbér májusban, ezzel szemben a szintén a Közép-régióhoz tartozó Hargita megyében mindössze 1519 lej volt a bruttó átlagfizetés – idézte szerdán az Agerpres a Fehér megyei regionális statisztikai intézet adatait.

  • Mintegy háromezer minisztériumi alkalmazottat menesztenek

    Csaknem háromezer alkalmazottját bocsátja el a román központi államapparátus - jelentette ki szerdán Victor Ponta miniszterelnök.

     
  • Megnyílt Moszkvában az első Paprika bolt

    Magyar élelmiszereket árusító bolt nyílt szerdán Moszkvában Paprika néven, a tervek szerint egy éven belül 10-15 üzletből álló hálózat jön létre Oroszországban - mondta el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek az átadás után telefonon.

  • Még az idén két új irodát nyit a Kárpát Régió Üzleti Hálózat

    Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben nyitja meg még az idén két új irodáját a Kárpát Régió Üzleti Hálózat (KRÜH) – jelentette be Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár szerdán, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.