Parragh Tusványoson: hatékonyabban kell felhasználni az uniós forrásokat
Az európai uniós költségvetési források hatékonyabb felhasználását szorgalmazta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön Tusnádfürdőn a szombatig tartó szabadegyetemen a 2014 és 2020 közötti európai költségvetés új irányvonalairól tartott beszélgetésen.
Parragh László elmondta, hogy Magyarországon az uniós források indokolatlanul magas aránya megy el az elosztási mechanizmus finanszírozására, és ebben szerinte nem várható változás. A források nagy része pedig "visszamegy" a nagyobb befizető országokhoz, azok cégei kapnak megbízásokat, a kifizetések azoknak az országoknak az iparát erősíti. Szerinte Magyarország, Szlovákia és Románia gazdasági együttműködésében "óriási potenciál van", az uniós források felhasználását érdemes lenne összehangolni, hogy egymás iparát erősítsék ezek a közép-európai országok.
Mario Kölling, a madridi politikai kutatóközpont, a Centre for Political and Constitutional Studies kutatója "csalódást keltőnek" nevezte a következő hétéves költségvetést, amelyet ugyanakkor új célok is jellemeznek. Hangsúlyosabbak benne például a versenyképesség javítását szolgáló és a munkanélküliség elleni tennivalók.
Surján László szerint az európai költségvetés ugyan csak egy százalékát teszi ki a tagállamok bevételeinek, de "ha ezt a pénzt jól használjuk fel, a válság kezelésében hatékony lehet". Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy január 1-jétől "képtelenség lesz elindítani" a források felhasználását, a még mindig hiányos szabályozási háttér miatt. Úgy vélte, hogy kutatás-fejlesztésre a mostaninál többet kellene költeni az uniós költségvetésből.
- 35427 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35430 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35430 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35431 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35432 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35433 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni