Decembertől minden közalkalmazott étkezési pótlékot kap – vagy mégsem?


-A A+

December elsejétől havi több mint 300 lej étkezési pótlékra jogosultak a közalkalmazottak az egységes bértörvény előírásai szerint. Ez azt jelenti, hogy például a tanárok hosszú várakozás után megkapják 2018. december elsejétől a mindenkori bruttó minimálbér legtöbb egyhatodát kapják meg a fizetésük mellé. Vagy mégsem? Az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeti Szövetségének (FSANP) birtokába jutott sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint a PSD-ALDE kormány egy csapásra hatálytalanítaná a bértörvény erre vonatkozó előírásait. Annak a jogszabálynak a rendelkezéseit, amelyet maga a PSD-ALDE dolgozott ki. A pénzügyminiszter magyarázkodik.

A jelenleg hatályos egységes bértörvény előírásai szerint minden közalkalmazott jogosult 2018. december elsejétől az étkezési utalványra. Az összeget az előző hónapban ledolgozott munkanapok alapján számolják ki. A több mint 300 lej étkezési pótlékot megadózzák. A tervek szerint az étkezési utalványt a közalkalmazottak nem papíralapú utalvány formájában kapják kézhez, hanem készpénzként. Még nem világos, hogy a fizetésre teszik rá az összeget, vagy egy külön kártyára, amelynek összegét csak élelmiszerre lehet fordítani.

Az iskolák nem kaptak még tájékoztatást

Megkeresésünkre a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Vörös Alpár elmondta, tudnak az előírásról, ám egyelőre nem kaptak pontos információt arról, hogyan, milyen formában alkalmazzák. Az igazgató emlékeztetett, mivel a tanárok csak januárban kapják kézhez a decemberi bérüket, az illetékes hatóságoknak még van idejük tájékoztatni ezzel kapcsolatban.

A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségének háromszéki képviselője, Ferencz Tibor szerdán arról tájékoztatta a Maszolt, hogy a szakszervezetek a minisztériumi tárgyalásokon a bértörvény idevonatkozó előírásait nem érintették. „Hiszen ez nem tárgyalási téma, a törvény világosan kimondja, hogy jár az étkezési és az üdülési utalvány minden közalkalmazottnak, és ennek értékét a mindenkori bruttó minimálbér alapján számolják ki” – magyarázta. Hozzátette, a PSD-ALDE kormány egyik napról a másikra változtatja meg korábbi döntéseit, így hiába írja elő törvény a juttatásokat, sürgősségi kormányrendeletekkel az előírásokat bármikor felülírhatják.

Ferencz Tibor elmondta, az eddigi kormányokra is jellemző volt a kiszámíthatatlanság, ám a jelenlegi mindeniket felülmúlja. Tapasztalata szerint mindezt súlyosbítja, hogy a kabinet valós konzultáció nélkül hoz meg fontos döntéseket, amelyeket később legtöbbször felül kell írni.

Nem alaptalan a kritika

A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetségének háromszéki képviselőjének kritikája egyáltalán nem alaptalan. Az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeti Szövetségének (FSANP) birtokába jutott sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint a PSD-ALDE kormány egy csapásra hatálytalanítaná az egységes bértörvény juttatásait. A dokumentum szerint január elsejétől nem kapnak sem étkezési, sem pedig a vakációs utalványokat a közalkalmazottak.

Továbbá a 2018-as szinten maradna a fizetésekkel járó pótlékok, díjak, prémiumok nagysága, azokat nem igazítják a 2019-re betervezett béremelésekhez. A tervezet szerint befagyasztják az állásokat a közintézményekben. Ha mégis történnének alkalmazások, a költségeket a közintézménynek saját magának kell előteremteniük.

A dokumentum tartalmazza továbbá, hogy a nyugdíjpont értéke 1100 lej marad, 2019. szeptember elsejétől viszont 1265 lejre nő. A minimálnyugdíj értéke jövő év szeptember elsejétől emelkedik a jelenlegi 640 lejről 704 lejre. A tervezet szerint ezekre a lépésekre azért van szükség, hogy a költségvetési hiány jövő évben ne lépje túl a vállalt 3 százalékot. Az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Sorin Dumitraşcu úgy tudja, a rendeletet pénteken készül elfogadni a kormány.

Pénzügyminiszter: marad az üdülési utalvány

Nem mondanak le az üdülési utalványokról, jövő évben is megkapják a közalkalmazottak ugyanabban a formában, ahogyan idén, azaz 1450 lej értékben – reagált a kiszivárogtatott dokumentumra szerda este a pénzügyminiszter. 2019-ben az egységes bértörvényben előírtaknak megfelelően nőnek a fizetések a közszférában, szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a nyugdíjpont értéke – mondta Eugen Teodorovici az Agerpresnek. Az étkezési utalványokról nem beszélt.

„A fizetések befagyasztásáról szóló hírek sem nem helyesek, sem nem valósak” – nyomatékosította Teodorovici. Hozzátette, a rendelettervezet, amelyről a szakszervezeti elnök beszél, évekkel ezelőtt hozott intézkedések érvényességi határidejének meghosszabbításáról szól, így többek között arról is rendelkezik, hogy a túlórákat továbbra is szabadnapokkal kompenzálják. Ilyent „nem idén és nem tavaly” fogadott el először a kormány, hanem 2010 óta minden évben – mondta a miniszter.

Teodorovici hangsúlyozta, a szóban forgó rendeletet a jövő évi állami költségvetés tervezetével „egy csomagban” fogadják majd el, vélhetően a jövő heti kormányülésen. Addig közvitára bocsátják, és többek között a szakszervezetekkel is egyeztetnek róla.








EZT OLVASTA MÁR?

X