Egyedi beruházást adtak át egy csíkszéki községben


-A A+

Egy település akkor van veszélyben, ha elfogynak a tervei – hangzott el a csíkmadarasi új közvilágítási rendszer átadóünnepségén, amit péntek este tartottak a helyi kultúrotthonban. A fejlesztés a csíki falvak körében egyedinek számít, hiszen a felhasznált innovatív technológián kívül teljes földalatti infrastruktúra kialakításával is járt, ami Csíkmadarason valósult meg először.

A község vasúton aluli részét érintő, a Nemzeti Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében megvalósított közvilágítás felújításnak szeptemberben látott hozzá a kivitelezéssel megbízott csíkszeredai Instel Kft. A szakcég munkatársai a földbe helyezték a villanyvezetéket és az optikai vezeték védőcsövét, majd alapot öntöttek az új oszlopoknak, ezek felállítását követően pedig az új lámpatestek is a helyükre kerültek.

A szintén megyeszékhelyi Proconselectric  Kft. által tervezett rendszer innovatív technológiát használ: az elhelyezendő 122 oszlopra ugyanannyi LED-es lámpatest került, teljesítményük 29-80 watt között változik, hatékonyságuk messze felülmúlja a korábbiakét. Az egervári falurészen 2015-ben átadott rendszerhez hasonlóan optikai kábeles távvezérlést is terveztek, melynek révén könnyedén szabályozni lehet majd az égők működési idejét, illetve a lámpák fényerősségét is.

A kivitelezés során több mint öt kilométer új villanyvezetéket helyeztek a földbe, a beruházás Hídvég, Felszeg, Papsára, Horvátok, Bolhák, Csempe, Falumelyéke, Állomás és Kicsikertek utcát érintette, valamint az európai út Papsára-Sándorok utcája közötti szakaszát. A kivitelezési szerződés értelmében a munkálatok értéke 737 800 lej.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X