A jegybank főtanácsadója és az ellenzék is bírálja a „kapzsisági adót”


-A A+

A jegybank stratégiai főtanácsadója és az ellenzék is bírálta az Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által kedd este bejelentett „kapzsisági adót”.

Mint írtuk, ezt a bankokra vetnék ki jövő évtől. A "kapzsisági adót" azoknak a pénzintézeteknek kell majd fizetniük, amelyek másfél százalékot meghaladó bankközi hitelkamatlábat (ROBOR) alkalmaznak. Az illeték a bank aktíváinak 0,2 százalékától indul és a ROBOR jelenlegi, 3 százalékot meghaladó szintjénél már eléri a 0,9 százalékot.

Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) stratégiai főtanácsadója kijelentette, nem érti ezt az új adót. Emlékeztetett, hogy a ROBOR szintjét az országban lejátszódó folyamatok határozzák meg. Ez ugyanis az az átlagkamat, amivel a bankok egymás között dolgoznak.

„Mindenkinek, aki hitelt vesz fel, havonta egy bizonyos kamatot kell fizetnie, amihez hozzáadódik a ROBOR. (...) De nem értem a kapzsisági adót. Ha a bankok maguk határoznák meg a ROBORT, akkor az állam azt mondhatná: te, akármelyik bank, kapzsi vagy, és én, az állam, az alkotmányban garantált jogommal élve, megadózlak. De nem így történik” – magyarázta a szakember.

Emlékeztetett arra is, hogy a ROBOR-t elsősorban az infláció határozza meg. Felidézte, hogy amikor két és fél éven keresztül az infláció alacsony volt, a ROBOR a nullához közelített. „Amikor tavaly októberben az infláció emelkedni kezdett, amit amúgy az állami hatóságok okoztak (...) a ROBOR is növekedésnek indult, mert a ROBOR és az infláció egy gazdaság sziámi ikrei” - mondta Vasilescu.

"A kormány a kapzsi"

A kormány tervezett intézkedését ellenzéki politikusok is bírálták. Ionel Dancă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője szerint a kormány „kapzsisága” tönkreteszi a gazdaság legfontosabb ágait. Meglátása szerint a kormány „brutális beavatkozása” meg fogja zavarni a szabad piacot, elriasztja a befektetőket és romba dönti a hitelezési rendszert, aminek katasztrofális következményei lesznek a gazdaságra nézve.

Victor Ponta a Pró Románia párt elnöke rámutatott: Viorica Dăncilă miniszterelnök „hazudott”, amikor kijelentette, hogy semmilyen új adót nem vezetnek be. A politikus  szerint nem világos, hogyha olyan nagyok az állami bevételek, amint mondják, és van pénz minden projektre, akkor „miért kell egyik adót a másik után bevezetni”.








EZT OLVASTA MÁR?

X