Ahelyett, hogy pénzt hozna, pénzt visz el Romániából a turizmus


-A A+

Tavaly 839 millió euróval többet költöttek a román állampolgárok a határon túl, mint amennyit a külföldiek hoztak az országba. Idén a deficit már az első tíz hónapban elérte az 1 milliárd eurót.

Kincsesbánya lehetne Románia számára az idegenforgalom, ehelyett azonban nettó veszteségforrás. Hiába költöttek az év első 10 hónapjában 4,7 százalékkal többet a külföldi látogatók, mint tavaly, szám szerint 1,98 milliárd eurót, a romániai turisták ennél jóval többet, 3 milliárd eurót vittek ki az országból.

A turizmus nemzetközi pénzügyi mérlege egyre nagyobb veszteséget mutat, a 2013 és 2017 közötti időszakban ugyanis a teljes deficit 2,3 milliárd euró volt, a tavalyi veszteség pedig 839 millió lejt tett ki, aminél az idei kb. 25 százalékkal nagyobb lesz. Ez a tendencia főleg annak a következménye, hogy a hazai életszínvonal nő, az emberek egyre nagyobb számban utaznak külföldre, ahol egyre több pénzt költenek, míg az ország turisztikai vonzereje nemzetközi viszonylatban változatlanul minimális.

Az európai országok zömében pozitív a mérleg

Az európai országok zömében a turisztika mérleg pozitív, kivételt csupán hat, nagyon fejlett állam képez: Finnország, Dánia, Svédország, Németország, Belgium és Nagy-Britannia. A deficit Németország esetében a legnagyobb, hiába generáltak ugyanis a külföldiek 166 milliárd euró bevételt a szövetségi köztársaság gazdasága számára az elmúlt 5 évben, mivel a német állampolgárok 355 milliárdot költöttek el idegenben. Ezt gond nélkül elbírja a gazdaság, lévén Németország a világ egyik technológiai nagyhatalma és egyik legnagyobb exportőre.

Abszolút értékben a tavalyi évben Spanyolország volt a turizmus első számú európai haszonélvezője, a látogatók 40 milliárd euróval hagytak többet az országban annál az összegnél, amit a spanyolok kivittek. A második Franciaország volt, 17 milliárddal, a harmadik pedig Olaszország, 14 milliárd euróval. A gazdaság méretét is figyelembe véve, a legtöbbet Horvátország és Görögország profitált az idegenforgalomból, mely nettó 8,3, illetve 12,7 milliárd eurót hozott a konyhára. Elismerésre méltó Portugália, Ausztria, Magyarország és Bulgária turisztikai mérlege is, 10,8, 8,7, 3,3 és 2,1 milliárd euró plusszal.

Az Európai Unión kívül Törökország húzza a legnagyobb hasznot a turizmusból, tavaly 15,3 milliárd, az elmúlt öt évben pedig 83 milliárd volt a mérleg egyenlege. Még olyan elmaradott országok is pozitív mérleggel rendelkeznek, mint Montenegró és Koszovó, előbbinek 862, utóbbinak pedig 855 millió euró volt a tavalyi nettó eredménye. Ezen országok esetében ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az alacsony életszínvonal miatt kevesen engedhetik meg maguknak, hogy külföldön nyaraljanak.

Románia nincs a térképen

Romániai jelenleg nem létezik a tömegturizmus nemzetközi térképén, a hozzánk látogató külföldiek zöme üzleti útra jön, illetve a saját szakállára utazik. A nagy külföldi idegenforgalmi ügynökségek kínálatában az ország nem szerepel, a csoportosan érkező külföldiek száma minimális. Kivételt talán csak Magyarország képez, de ennek történelmi okai vannak. Az Eurostat adatai szerint nálunk a vendégéjszakák számához a külföldiek mindössze 20 százalékkal járulnak hozzá, míg Magyarország és Csehország esetén ez az arány 50, Bulgáriában pedig 60 százalék.








EZT OLVASTA MÁR?

X