Nem változott az alapkamat


-A A+

Nem változott az alapkamat, amely továbbra is 2,50 százalék - közölte kedden a Román Nemzeti Bank az  igazgatótanács monetáris politikai ülésén hozott döntést. 

 A kereskedelmi bankok kötelező lej és valutatartalék-rátája is változatlanul 8 százalék maradt. A jegybank döntése összhangban van elemzők várakozásával, akik azt vetítették előre, hogy az idén legfeljebb 25 bázisponttal növeli a központi bank az alapkamatot, miután az infláció 3 százalék körülire mérséklődött a tavalyi év utolsó negyedévében és a gazdasági növekedés is várhatóan lassulni fog. Más elemzők azt sem tartják kizártnak, hogy az idén egész évben változatlanul 2,50 százalék marad az irányadó kamat.

Novemberben 3,4 százalék volt az éves inflációs ráta, amely 2017 végén és 2018 elején gyors ütemben kezdett emelkedni. Ezért a jegybank tavaly januártól több lépésben emelte az akkor történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékon levő alapkamatot a jelenlegi 2,50 százalékra.








EZT OLVASTA MÁR?

X