Rontott világgazdasági növekedési előrejelzésén az IMF


-A A+

Némileg veszített lendületéből a világgazdasági növekedés az IMF hétfőn közzétett frissített prognózisa szerint.

Az IMF a tavaly októberben publikált World Economic Outlook (WEO) előrejelzésének felülvizsgált és kissé módosított változatában 0,2 százalékponttal 3,5 százalékra csökkentette a 2019-es és 0,1 százalékponttal 3,6 százalékra a 2020-as globális GDP-növekedési előrejelzését. A 2018-as növekedésre októberben tett 3,7 százalékos becslését mostani prognózisában az IMF megerősítette.

Az Egyesült Államok és Kína között kirobbant kereskedelmi viszályra hivatkozva már az októberi WEO-prognózis is lefelé módosította a 2019-es és 2020-as növekedési előrejelzést az áprilisban publikált becsléshez képest. Mostani prognózisában pedig a tavalyi év második felében ténylegesen bekövetkezett lassulás következményeire vezeti vissza a növekedési lendület további csorbulását az IMF. Konkrétan elsősorban a német autóipari termelés csökkenése, az olasz pénzügyi rendszer állóképességével szemben erősödő befektetői aggodalmak és a török ipari termelés csökkenése számlájára írja a lendületvesztést az IMF.

A világgazdasági növekedésre leselkedő, az októberi prognózisban felvázolt kockázatok továbbra is akut veszélyt jelentenek az IMF elemzése szerint. Tekintettel azonban a lakossági és költségvetési eladósodottság viszonylag magas szintjére, a kereskedelmi konfliktusok éleződésén kívül egyéb más zavaró tényezők is érzékeny reakciókat válthatnak ki, mint például Nagy-Britannia rendezetlen kilépése az Európai Unióból vagy a kínai gazdasági növekedés vártnál nagyobb mértékű lendületvesztése. 

Szigorítani kell

Az IMF szerint a fejlett és a fejlődő térségekben egyaránt törekedni kell a gazdaság termelési kapacitásának a növelésére, az "inkluzív növekedés" hangsúlyozására, valamint az eladósodottság magas szintje miatt a költségvetési és pénzügyi mozgástér kiszélesítésére, a hitelezési feltételek szigorítására. 

Az IMF prognózisa szerint a fejlett gazdaságok a tavalyi 2,3 százalék után az idén 2,0 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal növekednek, ami 2019 esetében 0,1 százalékpontos csökkentést jelent az októberi prognózishoz képest. A jövő évi előrejelzést az IMF nem módosította. A fejlett gazdaságok között az Egyesült Államok az idén és jövőre az októberi prognózisban jelzett 2,5 és 1,8 százalékkal növekszik a tavalyi 2,9 százalék után.

Németország kapta a legnagyobb negatív korrekciót

Az euróövezet idei növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 1,6 százalékra csökkentette az IMF, a jövő évit 1,7 százalékon hagyta. A tavalyi növekedés 1,8 százalék volt. A legnagyobb negatív korrekciót a német gazdaság kapta az IMF-től, az idei növekedés eszerint 1,3 százalék lesz, 0,6 százalékponttal kisebb az októberben jelzettnél. A 2020-as növekedést változatlanul 1,6 százalékra várja az IMF. A tavalyi német növekedés 1,5 százalék volt. 

Franciaország az idén a tavalyival megegyező 1,5 százalékos növekedésre számíthat az IMF szerint, 0,1 százalékponttal kisebbre az októberben jelzettnél. A jövő évi növekedés 1,6 százalék lehet, változatlan az előző prognózishoz képest. Olaszország idei növekedését 0,4 százalékponttal 0,6 százalékra vágta vissza az IMF, a jövő évit pedig változatlanul 0,9 százalékra teszi. A 2018-as olasz növekedés 1,0 százalék volt. 

Nagy-Britannia GDP-növekedése a tavalyi 1,4 százalékról az idén 1,5 százalékra, jövőre pedig 1,6 százalékra gyorsul. A jövő évi növekedés 0,1 százalékpontos felfelé módosítást jelent az októberi prognózishoz képest.

Oroszország, Kína

Oroszország növekedési kilátását rontotta az IMF: az idei 0,2 százalékponttal lehet alacsonyabb az októberi előrejelzésnél, 1,6 százalék, a 2020-as pedig 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 1,7 százalék. A 2018-as orosz növekedés 1,7 százalék volt. A kínai gazdaság veszít növekedési lendületéből, de nem jobban a már októberben is jelzett mértéknél: a 2018-as 6,6 százalék után a 2019-es és 2020-as növekedés egyaránt 6,2 százalék lehet. 

A világkereskedelmi forgalom növekedése jövőre szintén veszít kissé lendületéből az IMF prognózisa szerint: a 2020-as növekedést 0,1 százalékponttal módosította lefelé az októberi prognózishoz képest 4,0 százalékra, ami megegyezik az idei évre várt növekedési ütemmel és a 2018-ban elért növekedéssel. 

A világkereskedelmi forgalom azonban fejlett gazdaságok körében lassuló ütemben, a fejlődő térségekben viszont kissé élénkebben növekszik majd. A fejlett régiókban az idén és jövőre 0,1 százalékponttal lehet kisebb a növekedés, mint azt októberben jelezte az IMF, 3,5 és 3,3 százalék. A fejlődő régiókban pedig az idén 4,8 százalék, jövőre pedig az októberi WEO-ban jelzettnél 0,1 százalékponttal magasabb, 5,2 százalék. 

Olajárak

Az irányadó világpiaci olajár (a Brent, Dubai Fateh és WTI számtani átlaga) az IMF várakozásai szerint a 2018-as 68,58 dollárhoz képest az idén 14,1 százalékkal csökken, jövőre pedig további 0,4 százalékkal. Tavaly 29,9 százalékkal emelkedett az irányadó átlagár. 

Az infláció a fejlett régiókban a tavalyi 2,0 százalék után az idén 1,7 százalék lesz, 0,2 százalékkal kisebb az októberben jelzettnél, jövőre pedig visszatér 2,0 százalékra. A fejlődő régiók a 2018-as 4,9 százalék után az idén 5,1 százalékos inflációra számíthatnak, 0,1 százalékponttal kisebbre az októberben jelzettnél, 2020-ban pedig 4,6 százalékra. 








EZT OLVASTA MÁR?

X