Sokan szidják a globalizációt, de tény, hogy elhozta nekünk a szalakkát, a pitaját, meg még egy sor fura gyümölcsöt, melyeket korábban hírből sem ismertünk. A többségük finom, kár, hogy drágák.

Banánt először néhány hónappal a rendszerváltást követően, 23 évesen, Magyarországon ettem. Életem első karambolájára már jóval tovább, 51 évig vártam, ugyanakkor ez semmiféle frusztrációval nem járt, mivel fogalmam sem volt róla, hogy létezik ilyen nevű gyümölcs.

A reveláció egy kolozsvári szupermarketben ért, amikor hirtelen a szemembe ötlött a komplex mértani idomnak tűnő, sárgás valami. Korábban minden további nélkül elhittem volna, hogy a karambola egy cifra spanyol káromkodás, most azonban szembesültem a ténnyel, hogy egy Délkelet-Ázsiában őshonos fa termése. Csillaggyümölcsként is emlegetik, ami nem meglepő, lévén, hogy ha hosszanti tengelyére merőlegesen daraboljuk fel, csillag alakú szeletek kapunk. Lévén erősen fanyar, az íze alapján nem egy toplistás gyümölcs, de legalább tetszetős.A karambolánál is furcsább fajzat a kiwano, amely első látásra egy uborka és egy sündisznó keresztezéséből létrejött szörnyetegnek tűnik. A hazai kereskedők tulajdonképpen csalnak, amikor a gyümölcsök között árulják a Kalahári sivatagból származó tüskés termést, az ugyanis zöldség, az uborka rokona. A kiwano húsában szinte több a mag, mint a rost, az íze pedig kissé emlékeztet a mi uborkáénkra. Az uborkarajongók imádni fogják.A szalakka szintén újdonsült ismerősöm. Szerelem volt első látásra. Kinézetre olyan, mint egy tobzoska növényi változatban, tapintásra pedig pikkelyszerű, nem is csoda, hogy kígyónövényként is ismert. A húsa ropogós, savanykásan csípős. Indonéziából, Malajziából vagy Thaiföldről kerül hozzánk, a szalakkapálma ajándéka.Amennyire evidens, miért asszociálják a szalakkát a kígyóhoz, annyira érthetetlen, hogy a pitaját sárkánygyümölcsnek hívják. Persze, ha a sárkányok ciklámenszínűek voltak, akkor a megnevezésben már van logika. Kettévágva, a pitaja igazi meglepetést tartogat: húsa fehér, apró fekete magvakkal, úgy néz ki, mintha mákkal szórták volna meg. Húsa puha, omlós, kellemesen savanykás, nagyon diszkrét mákos mellékízzel. Bár lehet, hogy ez utóbbit, csak az én agyam kreálta. Élvezet szemnek, szájnak, nem is gondolná az ember, hogy ilyen sokat tud egy dél-amerikai kaktusz gyümölcse.A tamarillo biztosan nem fogja egyhamar népszerűségben megelőzni a narancsot, a banánt vagy a décsei cseresznyét. Ritka az ennyire markáns ízű, savas gyümölcs, savanyúsága határozott csípős aromával keveredik. Őshazája Dél-Amerika, ahol faparadicsomként ismerik, annak ellenére, hogy formája inkább a tojáséra emlékeztet. A tamarillo marketingnév, amit állítólag Új-Zélandon találtak ki. Tény, jobban hangzik, mint a faparadicsom.A kumquatot törpe mandarinnak is hívják, teljesen jogosan, ugyanis mogyorónagyságú citrusféle, íze vetekszik jóval nagyobb méretű rokonaiéval. Az interneten az írják róla, hogy egy kumquatban ugyanannyi C vitamin van, mint egy narancsban, amire azért nem vennék mérget, lévén, hogy a világhálón rengeteget lehet olvasni arról is, hogy a szabadkőművesek vezetik a világot. Az ellenben tény, hogy Kínából származik, és jó. Sajnos drága.Ez utóbbi egyébként az összes felsorolt egzotikus gyümölcsre igaz, némelyiknek kilója 65-70 lejbe kerül. De hát nem csak pitajával él az ember.