A kormány de minimis támogatási rendszert hagyott jóvá a fürdőtelepülések modernizálására


-A A+

A kormány de minimis támogatási rendszert hagyott jóvá a fürdőtelepülések modernizálására, amely 200.000 euróig terjedő vissza nem térítendő támogatást nyújt minden ezzel kapcsolatos beruházásra - közölte Nelu Barbu kormányszóvivő a kabinet pénteki ülését követően.

A szóvivő szerint pénteken egy erről szóló memorandumot fogadtak el, a rendszert utólag, kormányhatározattal indítják el. Elmondta: az intézkedéstől a fürdőturizmus fellendülését várják, illetve azt, hogy hozzájáruljon a természetes gyógyhatások jobb kihasználáshoz.
A dokumentum szerint a kormány esetenként a beruházás 50%-ára, de nem többre mint 200.000 euróra nyújt vissza nem térítendő támogatást. A program 2020. december 31-ig tart, meghosszabbítási lehetőséggel. A kabinet évente száz pályázóval számol.

 

A szóvivő szerint pályázni lehet szálló- és étkeztető kapacitások építésére, bővítésére, kezelőközpontok modernizálására, bútor és orvosi felszerelés beszerzésére, kizárólag turisztikai célokat szolgáló járművek vásárlására, személyzet képzésével kapcsolatos kiadások fedezésére, új munkahelyek létrehozására.

A kormány évi 130 millió eurót különített el a rendszer finanszírozására.
 








EZT OLVASTA MÁR?

X