Tavaly a legalacsonyabb hozamot hozták össze a magánnyugdíjakat kezelő alapok


-A A+

2008-as fennállásuk óta tavaly volt a legkisebb hozamuk a magánnyugdíjakat kezelő alapoknak, tételesen 1 százalék. Az infláció 3,3 százalékos volt.

A Ziarul Financiar szerint ebben nagy szerepet játszott a kormány, amely a 114-es decemberi sürgősségi kormányrendelettel, majd az azt követő politikai nyilatkozatokkal jelentősen befolyásolták a bukaresti értéktőzsdét, amely hatalmas mínuszokat könyvelhetett el. A magánnyugdíjakat kezelő alapok például a tavalyi év első harmadában 7,1 milliárd lejt fektettek be az értéktőzsdén.

Az alapkezelők 2017-ben 4,2 százalékos, 2016-ban 3,7 százalékos, 2015-ben 3,7 százalékos, 2014-ben 8,7 százalékos, 2013-ban 11,8 százalékos hozammal dolgoztak. Volt olyan év, 2009, amikor 4,7 százalékos infláció mellett a hozam 17,7 százalékos volt. 2010-ben ez az arány 15,1 százalékos volt. Összességében az alapkezelőknek évente átlagban 8,03 százalékkal sikerült növelniük a befizetett nyugdíjhozzájárulásunk értékét, ami jó teljesítménynek mondható. 








EZT OLVASTA MÁR?

X